Több pilóta is pozitívan nyilatkozott a Miami Nagydíj előtt az idei F1-es szabályok kozmetikázásáról, de többen is előrevetítették, hogy még az idén újabb változtatások jöhetnek.
A Miami Nagydíjon kiderül, de legrosszabb esetben is elkezd körvonalazódni, hogy mennyit sikerült javítania a sokat kritizált 2026-os szabályokon az április kényszerszünetben elfogadott módosítócsomagnak, amely főként az energiamenedzsmentre koncentrált, és csökkenteni hivatott a féktávok előtti gázelvétel, illetve a padlógázas akkumulátor-töltés (super clipping) mértékét, miközben teljesen nem szünteti meg azokat.
A floridai versenyhétvége előtt több pilóta is elmondta a véleményét a változtatásokról és azok várható hatásáról, és sokan hasonlóan vélekedtek, mint a 2026-os szabályok egyik legnagyobb kritikusának számító Max Verstappen. Azaz pozitívumnak tartják, hogy a szabályalkotók végre kikérték a versenyzők véleményét, és a módosítások lépést jelenthetnek a jó irányba, de végső megoldásról egyelőre nem lehet beszélni.
„A megfelelő irányba haladunk azzal kapcsolatban, amit kértünk. Nem gondolom, hogy ez forradalmi változás, de jó irány, és érdemes kipróbálni, majd meglátni, szükség van-e további lépésekre – idézi a számos pilótát megszólaltató cikkében a Motorsport Pierre Gaslyt. – Ez a legjobb kommunikáció, amit egy ideje tapasztaltunk. Nagyon konstruktív volt. Versenyzőként értékeltük, hogy bevontak minket, mert mi ülünk a volán mögött, mi érezzük, mi történik minden helyzetben. A visszajelzésünk sokkal pontosabb lehet, mint bárki másé a szervezetben” – mutatott rá az Alpine versenyzője, majd hozzátette, nyilván a gyártók és egyéb, a sport mögött álló szervezetek igényeit is figyelembe kell venni, miközben minden körülmények között a biztonságnak kell az első helyen állnia.
Valtteri Bottas eközben elárulta, hogy a versenyzők WhatsApp-csoportban egyeztettek és szavaztak is a különböző kérdésekről. A Cadillac pilótája szintén pozitív, de ő is hangsúlyozta, hogy idény közben nem lehet annyit módosítani a szabályokon, amennyit jelen esetben kellene. „Az új módosítások logikusak. Jó irányba mutatnak, például az autók között előzés közben előforduló sebességkülönbségek csökkentésében, és talán kevésbé agresszív a clipping az egyenesek végén. Ez még mindig csak egy kis lépés, de jó irányba tett lépés. Nagyobb változtatásokat is lehetne hozni, de nehéz szezon közben úgy módosítani, hogy ne boruljon fel az erősorrend.”
Alex Albon kiemelte, hogy az időmérős körök továbbra sem lesznek olyanok, mint tavaly vagy azelőtt, illetve elhintette, hogy még az idén újabb szabálymódosítások várhatók. „Szimulátoron már kipróbáltuk az új változtatásokat. Bizonyos területeken javulást hoznak, de még nem arról van szó, hogy teljesen ösztönből, maximális tempóval vezetünk. Még további lépések kellenek, de először látnunk kell, ezek mit hoznak. Valószínűleg a hétvége után a versenyzők újabb visszajelzéseket adnak majd. Ez egy jó első lépés, de lesz második és harmadik is” – nyilatkozta a Williams versenyzője.
Oliver Bearman és Esteban Ocon pedig abbéli elégedettségének adott hangot, hogy a Miami Nagydíjtól automatizálják az időmérős körök kezdete előtt eddig manuálisan elvégzendő folyamatot, amely során a versenyzőknek a kormánykijelzőt nézve kellett szabályozniuk a gázt, hogy megfelelő módon kezdjék meg a gyorskört. Az Alpine francia pilótája emellett Albonhoz hasonlóan kijelentette, lesznek még változtatások. „Ez egy kis előrelépés, de még nem a végső megoldás. Valószínűleg idén még több módosítás is jön” – mondta.

