KezdőlapFormula 1Szexista vélemény látott napvilágot az FIA elnökétől

Szexista vélemény látott napvilágot az FIA elnökétől

-

A Forma-1-et is irányító FIA azt állítja, hogy elnöke szexistának titulált megjegyzési „nem tükrözik a meggyőződését”. Erről a BBC számolt be a The Times nyomán.

Mohammed Ben Sulayemet régi honlapjának egy archivált változatából idézik, mi szerint azt mondta, hogy „nem szereti azokat a nőket, akik azt hiszik, hogy okosabbak a férfiaknál”.

Az FIA szóvivője elmondta: „A nők és a sportban való egyenlőség előmozdítása terén komoly eredményeket ért el, és örömmel veszi, ha ezek alapján ítélik meg. Ez központi része volt a kiáltványának, és az idén tett intézkedései, valamint a sportért felelős alelnökként eltöltött sok év bizonyítja ezt.”

Ben Sulayem régi honlapjának létezése, és az, hogy az nőgyűlölő nézeteket tartalmazott, az F1 vezető személyiségei közt állítólag már akkor is szóbeszéd tárgya volt, mikor a 61 éves emirátusit 2021 decemberében az FIA elnökévé választották.

„Az ezen az archivált, 2001-es honlapon szereplő megjegyzések nem tükrözik az elnök meggyőződését” – idézi a BBC az FIA szóvivőjét.

Mostanság nem ez az első és egyetlen olyan téma Ben Sulayem kapcsán, ami miatt sokak szemöldöke felszalad. Pár napja F1 tulajdonosai azzal vádolták, hogy „elfogadhatatlan” megjegyzéseket tett a sportág értékéről, és olyasmibe szólt bele, amihez valójában nincs túl sok köze.

Az F1 felelősségre vonja az FIA elnököt? Olyanba szólt bele, amihez nincs köze

ForrásBBC