Afrika visszatérésének bejelentése alkalmából visszamentünk az időben, és megnéztük, mit hoztak eddig a kontinensen rendezett futamok. Történelmi győzelmek és bajnoki döntők mellett sajnos kevésbé vidám eseményeket is fel kell idéznünk.
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Afrika visszatér a Forma–1-es versenynaptárba. Hogy mikor, arról egyelőre csak annyit lehet tudni, hogy a 2030-as évek elején lesz az első futam, de a helyszín pontosan ismert. Az viszont szimbolikus, hogy a verseny neve nem Ruandai, hanem Afrikai Nagydíj lesz. Ennek kapcsán felidéztük, mit hoztak eddig a fekete kontinensen rendezett futamok.
A sorozat először 1958-ban látogatott el a földrészre, egészen pontosan a casablancai Ain-Diab versenypályára. Az egyetlen Marokkói Nagydíj az idény utolsó felvonása volt, és bár Stirling Moss nyert, mivel Mike Hawthorn megszerezte az ebben az esetben számára szükséges második helyet, ő lett az első brit világbajnok, honfitársa pedig zsinórban negyedszer is második lett az összetettben.
A viadalon sajnos tragédia is történt. A Bernie Ecclestone által menedzselt Stuart Lewis-Evans balesetet szenvedett, autója pedig kigyulladt. Bár önerőből kijutott a roncsból, súlyos égési sérülésekkel vitték kórházba. Elszállításáról főnöke, a Vanwall csapatának alapítója, Tony Vandervell gondoskodott, de minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyult: a 28 éves pilóta hat nappal később elhunyt.
A sorozat ezt követően a kontinens másik végén fekvő Dél-Afrika felé vette az irányt. 1960-ban és 1961-ben még csak bajnokságon kívüli versenyeket rendeztek East Londonban, majd 1962-ben itt tartották az idényzárót. Jim Clarknak nyernie kellett a végső győzelemhez, és jó úton is haladt ezen az úton, ám nem sokkal a futam háromnegyede után autója meghibásodott. Ennek következtében mind a versenyt, mind a teljes szezont tekintve Graham Hill örülhetett.
A viadalt egyébként december 29-én tartották, és a mai napig ez minden idők legkésőbb rendezett F1-es futama az adott éven belül. 1963 egy nappal marad el a rekordtól. Clark ekkor vigasztalódhatott, ahogyan 1965-ben is. Utóbbit egyébként a korábbi gyakorlatnak megfelelően az 1964-es kiírás végén akarták rendezni, de végül átcsúszott a következő esztendő elejére.
1966-ban East London már csak bajnokságon kívüli futamnak adott otthont, majd a sorozat átköltözött Kyalamiba. 1967-ben majdnem afrikai győzelemnek örülhettek, hiszen a privát autóval versenyző rodéziai John Love vezetett, de üzemanyag-problémái miatt nem ő, hanem Pedro Rodríguez szerezte meg pályafutása első győzelmét.
A következő évben Clark ezt a helyszínt is meghódította, amivel megszerezte huszonötödik sikerét, és megdöntötte Juan Manuel Fangio rekordját. A január 1-i futamon azonban még senki sem sejtette, hogy ez volt a kétszeres világbajnok utolsó F1-es szereplése: április elején Hockenheimben életét vesztette egy Forma–2-es balesetben.
1969-ben Jackie Stewart Kyalamiban indította meg az első vb-címéig vezető hadjáratát, majd Jack Brabham az utolsó, Mario Andretti pedig az első győzelmét ünnepelhette Kyalamiban. 1972-ben Denny Hulme örülhetett, míg 1973-ban Stewart ismételt. Ebben az évben egy vérfagyasztó esetnek is szemtanúi lehettek a nézők: Mike Hailwood és Clay Regazzoni ütköztek, utóbbi autója ki is gyulladt. Ennek láttán a kilencszeres gyorsaságimotoros-világbajnok megpróbálta kihúzni ellenfelét, és bár ő maga nem járt sikerrel, de a pályabírók szerencsére igen.
Peter Revsont egy évvel később szintén kiszedték az autójából, de már hiába. Az amerikai pilóta a hétvége programjához tartozó teszten szenvedett balesetet, miután meghibásodott az első felfüggesztése. A Shadow valósággal „felcsavarodott” a korlátra, majd ki is gyulladt, ő pedig nem élte túl a történteket.
Ebben az évben Carlos Reutemann szerezte meg karrierje első F1-es diadalát, 1975-ben pedig a publikum hazai sikernek örülhetett Jody Scheckter révén. Ezután jött Niki Lauda kétszer, de az 1977-es alkalom nem erről, hanem egy borzalmas balesetről maradt emlékezetes. Renzo Zorzi autója kigyulladt, de gond nélkül ki tudott szállni belőle, miután a célegyenesben leparkolt a pálya szélére. Ennek ellenére a másik oldalról két pályabíró átfutott, és az egyiküket elütötte a mintegy 270 km/h-val száguldó Tom Pryce. Mindketten szörnyet haltak, a brit versenyző azért, mert a beavatkozó kezében lévő poroltó eltalálta a fejét.
A 70-es éveket Ronnie Peterson és Gilles Villeneuve győzelme zárta, majd beköszöntött a turbókorszak. Az 1980-as és az 1982-es versenyt a Renault uralta, ami előbb René Arnoux-nak, majd Alain Prostnak ért győzelmet. Hogy a kettő között mi történt? Nos, az 1981-es Dél-afrikai Nagydíj a FISA és a FOCA politikai háborújának áldozatául esett. Bár megrendezték, de nem számított bele a bajnokságba, és egyébként is csak a FOCA istállói indultak el rajta, ráadásul az autók nem teljesen feleltek meg a technikai szabályoknak.
We're heading back to Africa 🌍
Celebrating the excitement and spirit of connection with our host nation, Rwanda, through a special poem by Malaika Uwamahoro, featuring Naomi Schiff#F1
▶1983-ban harmadszor is Afrikában avattak világbajnokot. A szezonzárót Prost várhatta az élről, de Nelson Piquet egy győzelemmel biztosan megelőzte volna, hiszen csak 2 ponttal maradt el tőle. Arnoux hátránya 8 egység volt, így matematikai esélye neki is maradt, de előbb az ő, majd csapattársa autójában hibásodott meg a motor. Igaz, Prost ekkor amúgy sem állt jól, hiszen harmadik volt, míg Piquet vezetett, utóbbi végül harmadikként ért célba Riccardo Patrese és Andrea de Cesaris mögött.
A későbbi négyszeres világbajnok néhány hónappal később, az 1984-es idény második futamán már jobban örülhetett, hiszen a bokszból indulva második lett Lauda mögött. 1985-re komoly kérdőjelek merültek fel a dél-afrikai futammal kapcsolatban, hiszen a kormány rendkívüli állapotot hirdetett, és az apartheid miatt jó néhány sportág bojkottálta az országot. Sőt, többek között a francia kormány megtiltotta az ottani részvételt, így az 1985-ös futamon a Renault és a Ligier sem állt rajthoz, bár a máshol versenyző Prost és Philippe Streiff ott voltak a mezőnyben. A verseny végül Nigel Mansell és Keke Rosberg révén a Williams kettős sikerével zárult.
Dél-Afrika hét évig nem volt része a versenynaptárnak, majd 1992-ben visszatért, de ez már csak a hattyúdala volt Kyalaminak. Abban az évben az egész szezont domináló Mansell ezt a viadalt is simán megnyerte, míg 1993-ban Prost, Ayrton Senna és Michael Schumacher csatáztak a győzelemért. Végül itt is érvényesült a Williams fölénye, és a francia pilóta tíz évvel az elbukott vb-címe után ismét sikerrel járt ezen a helyszínen. Ez pedig mindmáig az utolsó futam volt Afrikában, hiszen hiába vásárolta meg a pályát a Dél-afrikai Automobil Szövetség, de a rendezés túlságosan költséges lett volna.