Martin Brundle úgy véli, a pilóták némileg tartanak a Kanadai Nagydíjtól. Ennek pedig az az oka, hogy esőben még nem igazán próbálták ki az idei autókat.
Ezen a hétvégén rendezik a Kanadai Nagydíjat, amelyen adott esetben olyasmit is láthatunk, amit idén még nem. Ahogyan arról korábbi cikkünkben is írtunk, a montreali futamok jó néhány alkalommal kaotikusan alakultak, ha pedig még az eső is megérkezik, akkor ez pláne igaz, elég csak a 2011-es vagy akár a 2024-es viadalt felidézni.
Az eső ugyanakkor ezúttal a szokásosnál is nagyobb érdekességgel járhat. Erre hívta fel a manapság már elismert szakértőként, illetve szakkommentátorként dolgozó egykori versenyző, Martin Brundle. „A versenyzők mindannyian kicsit tartanak attól, hogy vajon milyenek lesznek ezek az autók esőben – nyilatkozta a Sky Sports News műsorában. – Óriási az erejük, viszont kisebb a leszorítóerejük és a tapadásuk, és még nem ismerik [a kocsikat ilyen körülmények között].”
Valóban, az idei, a tavalyihoz képest jelentős mértékben átalakult autókat még nem próbálták ki érdemben vizes pályán. Persze erre nem is nagyon volt lehetőségük, hiszen kizárólag a montmelói shakedown második napján esett az eső. Ekkor egyébként néhány csapat ki is próbálta a körülményeket, de ez nyilvánvalóan nem jelent nagy tapasztalatot.
Miután Miamiban elmaradt a sokak által várt csapadék, könnyen lehet, hogy Montrealban megérkezik. Az időjárás-előrejelzések szerint ugyanis vasárnap esőre lehet számítani. Márpedig ezen a helyszínen enélkül is nagy a Safety Car beküldésének valószínűsége, erre jönne rá az eső, illetve az a tény, hogy ilyen körülmények között még nem nagyon vezették ezeket a gépeket.
„[Vizes pályán] senkinek nem adódott lehetősége nyomni őket versenyszituációban, így szemtanúi lehetünk némi drámának – folytatta Brundle. – Az előző nyolc montreali nagydíj közül csak egyen nem volt szükség valamilyen biztonsági autóra, mert ha baleset történik, a pilóta gyakorlatilag a pályán marad. Ebben a tekintetben ez egy eléggé kihívást jelentő pálya, a régi iskolához tartozik, mi pedig imádjuk.”


