KezdőlapFormula 1Továbbra is nagy a titkolózás Stroll kerékpáros balesetéről és a sérüléséről

Továbbra is nagy a titkolózás Stroll kerékpáros balesetéről és a sérüléséről

-

Az Aston Martin egyelőre nem hozta nyilvánosságra, hogy a frissen lesérült Lance Stroll pótlását megoldották-e a közelgő bahreini előszezoni tesztre.

Az e heti 2023-as szezonelőtti bahreini teszten, már a pályán hétfőn jelentették be, hogy a 24 éves Stroll Spanyolországban biciklibalesetet szenvedett. A sérülések, amelyekről úgy vélik, hogy csuklótörés, de ezt a Lawrence Stroll tulajdonában lévő csapat nem erősítette meg. Úgy fogalmaztak, hogy „azt eredményezik, hogy ki kell hagynia” az egyetlen előszezoni tesztet. Az Aston Martinnál azonban optimisták maradtak:

„Lance gyors felépülésre és a versenyzői feladataihoz való visszatérésre számít.”

Spanyolországból származó, de meg nem erősített hírek szerint a kanadai versenyzőt látták kijönni egy kórházból, a jobb karján gipsszel. Ez potenciálisan jó hír a csapathoz frissen érkezett Fernando Alonso számára, aki néhány napja még arról panaszkodott, hogy a mindössze háromnapos hivatalos tesztelésen Strollal kell osztoznia. Így fogalmazott a spanyol:

„Ez az egyetlen sportág a világon, ahol másfél napot edzel, majd máris benne vagy a világbajnokságban.”

A pletykák szerint az Aston Martin új tesztpilótája és a Formula 2 regnáló bajnoka, Felipe Drugovich ugorhat be Stroll helyére. A német Bild kérdésére a silverstone-i székhelyű csapat csak annyit mondott, hogy „a kellő időben” tájékoztatást adnak a helyzetről. Az Auto Motor und Sport újságírója, Andreas Haupt pedig arról számolt be, hogy az Aston Martin „nem kívánt további részleteket közölni” Stroll sérüléséről vagy a balesetről. Ennyit tett még hozzá:

„Amennyiben Alonso osztozna a tesztnapokon, az erős jel lenne arra, hogy Stroll nem fog egyhamar felépülni.”

Ocon: Az új Aston Martin gyorsnak tűnik