Rita Tainola finn újságírónő régóta figyelemmel kíséri a finn Forma-1-es versenyzőket, jól is ismeri őket, és családjukat is.

Az Ilta-Sanomatban megjelent írásában azt fejtegeti, mi lehet Valtteri Bottas teljesítmény-visszaesésének oka. Neki ugyanis van egy erős tippje erre, ami bár lehet, hogy nem magyarázat teljes mértékben, de azért komoly részét képezheti küszködésének.

Tainola már Keke Rosberg idején is ebben a körben mozgott, így igen jól kiismerte a finn versenyzők lelkivilágát.

Ott volt aztán Kimi Räikkönen volt felesége, Jenni Dahlman, aki házasságkötésük után szintén belevetette magát a „pilótafeleség” szerepbe, és nagyon sok versenyre elkísérte férjét. Talán mondhatjuk is, hogy Räikkönen McLarenes karrierjének ez volt a legsikeresebb időszaka egyébként. Jenni azonban később rátalált új szenvedélyére, a lovaglásra, és egyre kevesebbszer tartott férjével a versenyekre. Később aztán ebből is válás lett.


Kimi Räikkönen újra megházasodott, sőt már két gyermek édesapja. Minttu Räikkönen pedig kitartó és támogató társnak bizonyul, amikor csak teheti, ott van a versenyeken. Az elmúlt időszak kivétel csak ez alól, mivel kislányuk, Rianna még alig 5 hónapos. Minttunak bár szintén megvannak a maga karrier-vágyai, azonban ő határozottan kijelentette, hogy ezt egészen addig félreteszi, míg férje vissza nem vonul a Forma-1-ből.

Mintu Räikkönen

Valtteri Bottas esete részben hasonlít honfitársaiéra. Felesége, Emilia szintén sportoló. Úszóként ismertük meg, és bár ekkor is megesett, hogy egy-egy versenye egy időpontra esett Valtteri futamaival, azért gyakran feltűnt az F1-es padockban. Idén tavasszal azonban felhagyott az úszással és új sportágba szeretett bele: a lovaglásba. Ez pedig úgy tűnik, hogy jelentősebben leköti az idejét, idén nem sűrűn láttuk F1-es helyszínen a szőke lányt. Tainola szerint pedig esélyes, hogy Bottas problémájának alapja az, hogy felesége nincs vele túl gyakran, hogy támaszt nyújtson neki.

„Jó dolog, hogy mindkettőjüknek megvan a saját élete és saját hobbija, de az F1 nagyon kemény, és a versenyzőknek szükségük van valakire, aki közel áll hozzájuk. Egy megbízható személyre, aki velük van a hétvégéken és akik mellett biztonsággal el lehet engedni a rájuk nehezedő nyomást.” – írja Tainola. „Szerintem Valtteri szeretné, ha Emilia gyakrabban vele lenne a versenyeken.”

Te melyik finn pilótafeleséget kedvelted/kedveled a legjobban?

  • Minttu Räikkönen (75%, 120 Votes)
  • Emilia Bottas (14%, 22 Votes)
  • Jenni Dahlman (6%, 10 Votes)
  • Erja Häkkinen (6%, 9 Votes)

Total Voters: 161

Betöltés ...
 Betöltés ...