KezdőlapFormula 1Váratlan fordulat: Immáron szent a béke Verstappen és a Sky között

Váratlan fordulat: Immáron szent a béke Verstappen és a Sky között

-

Max Verstappen a Sao Pauló-i Nagydíj helyszínén elmondta, hogy többet nem fogja szabotálni a Sky Sports munkáját és újfent nyilatkozik majd nekik.

Az előző versenyhétvége folyamén robbant a bomba, miután a Red Bull holland klasszisa kijelentette, hogy „egy bizonyos ember” miatt nem hajlandó nyilatkozni a Sky Sports stábjának. A kétszeres világbajnokhoz a csapata, a Red Bull is csatlakozott ezen téren.

Az ok pedig a brit médium egyik riportere, Ted Kravitz volt, aki rendszeresen azt hajtogatta az élő bejelentkezései során, hogy „Lewis Hamiltontól elvették a tavalyi címet”. A kétszeres világbajnok szerint „nem lehet örökké a múltban élni és egyszer eljön az a pont, ahol tovább kell lépni.” Emiatt sem volt képes tovább hallgatni „a tiszteletlen beszédet” és ezért hozta meg azt a bizonyos döntést, hogy a mexikói hétvégén nem nyilatkozik a Sky kamerái előtt.

Az ügyben azonban új fejlemény történt a Sao Pauló-i Nagydíj csütörtöki napján. A hivatalos sajtótájékoztatók során ugyanis a Sky Sports kommentátora, David Croft megkérdezte Verstappent a kínos incidensről és a 34-szeres futamgyőztes meglepő választ adott. „Húztunk egy határt és ezentúl minden olyan lesz, mint ha semmi sem történt volna közöttünk.”

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner hozzátette, hogy felháborítónak találták Kravitz szavait, ami a versenyzőjük első bajnoki címével volt kapcsolatos.

„Az a felvetés, hogy Max jogtalanul szerezte meg a bajnoki címet, egyáltalán nem volt helyes. Max nagyon mérges is volt miatta és hozott egy olyan döntést, amiben mindenki támogatta őt a csapaton belül.”