Mintha csak világjárványidőket élnénk, a nyár közepén járva még mindig nem végleges, hogyan fog kinézni a teljes idei Forma–1-es szezon. Imola képében egy olyan pálya kerülhet bele a naptárba, ami egyszer már kikerült belőle.

Gyorsan változik a helyzet az F1-es naptártervezésben – és a világpolitikában. Már nem az a kérdés Stefano Domenicaliék számára, hogy sikerül-e beilleszteni a naptár második felébe a tavasszal meg nem rendezett bahreini és szaúd-arábiai fordulót, hanem az, hogy mivel helyettesítsék az év végi katarit és abu-dzabit is, hiszen az USA és Irán közötti háborúnak továbbra sem látszik a vége, ez pedig veszélyezteti az Arab-félsziget országainak biztonságát is.

Már írtunk arról, hogy a legutóbb 2017-ben F1-es versenyt rendező Sepang beugróként való visszatérse valószínű idén ősszel. Adam Cooper újságíró legfrissebb információ szerint pedig már most vasárnap megtörténhet a hivatalos bejelentés arról, hogy október 4-én, a bakui és a szingapúri verseny közötti üres hétvégén kerül sor a Malajziai Nagydíjra.

Ám az F1 a hírek szerint szeretne legalább egy 22 versenyből álló naptárat összehozni, ha pedig mind a négy arab helyszín kiesik, akkor szükség lesz még egy beugróra. Erre már csak az év végén, a Las Vegas-i Nagydíj után lenne hely a menetrendben, helyszínként pedig európai pályák merültek fel lehetőségként.

Az elsődleges preferenciának az F1 részéről Portimao tűnt, amely pálya a következő két évre egyébként is visszatér a naptárba – ráadásul Dél-Portugáliában még az év végén is kellemes lenne a hőmérséklet a versenyzéshez. Ám mivel a pálya szeretne felújítási munkálatokat elvégezni a jövő évi versenye előtt, emiatt a The Race szerint mégsem tűnik megfelelőnek az időzítés erre a késői beugrásra.

Így felmerült egy másik opció szezonzáróként, méghozzá Imola. A pálya 2020-ban, a világjárvány idején tért vissza beugróként, majd néhány évre helyet is szerzett magának a naptárban, idénre azonban kikerült belőle – ám most reális lehetőség, hogy mégis versenyt rendezhet 2026-ban. A legfőbb aggodalom viszont az észak-olaszországi időjárás a tervezett december 6-i nagydíjhétvégén: ebben az időszakban Imolában 4°C a napi átlaghőmérséklet, ami az F1-történelem valaha volt egyik leghidegebb versenyhétvégéjét helyezi kilátásba. Egy olaszországi szezonzáró ellenben vonzó helyszín lenne egy olyan szezonban, amelyben Kimi Antonelli a bajnoki cím legfőbb esélyese, és a Ferrari is harcban van még a címekért.

Az eddigi leghidegebb körülmények között zajló Forma–1-es versenynek az 1978-as szezonzáró Kanadai Nagydíjat tartják, amit október 8-án rendeztek Montrealban 4°C-os hőmérséklet mellett. Ez volt az első F1-es futam ezen a helyszínen, a győztes pedig Gilles Villeneuve lett, akiről később el is nevezték a pályát.