Miután az F1 a héten közzétette jövő évi versenynaptárát, tisztázódott, hogy a GT-versenyzésbe tavaly belevágó, az idén a Nürburgringi 24 óráson életében először rajthoz álló Max Verstappen melyik hosszú távú viadalokon lehet ott. Noha a jövő évi nordschleifei verseny mellett a Spái 24 órás és a Le Mans-i 24 órás sem ütközik F1-es hétvégével, a négyszeres világbajnok Bakuban elmondta, hogy az egyikre még biztosan nem vállalkozna. Van ugyanakkor egy negyedik verseny is, amelyen állítólag indulni tervez, és amely az összes többinél nagyobb durranás lehet.

„Nürburgring és Spa valószínű, Le Mans nem. Az egyelőre nincs a terveim között” – jelentette ki Verstappen Azerbajdzsánban. Noha a 2027-es Le Mans-i 24 órást június 12–13-án, a Monacói és a Portugál Nagydíj között rendezik, az újoncok számára kötelező tesztnap egybeesik a monacói F1-es hétvégével, így nem is biztos, hogy Verstappen rajthoz állhatna, Spában viszont ott lehet.

„Már a Nordschleifén rendezett verseny után is azt mondtam, hogy vissza szeretnék térni, szóval ha lehetőségem lesz megfelelően felkészülni, és minden jól alakul, akkor megcsinálom. Tudom, hogy nincs időpontütközés, de ettől még bele kell illeszkednie a programomba. Ha ez sikerül, akkor rajthoz állok. Spa pedig szintén izgalmas lehetőség” – mondta.

Verstappen a Nordschleifén | Fotó: Mercedes-AMG Motorsport

És van még egy izgalmas lehetőség, az ausztráliai Bathursti 12 órás, amelyet február 12–14. között, azaz több mint egy héttel a bahreini előszezoni teszt előtt tartanak. A Motor Racing 360 szerda esti műsorában a The Daily Telegraph munkatársa, James Phelps pedig arról beszélt, hogy már zajlanak az egyeztetések arról, hogy Verstappent, sőt, az addigra jó eséllyel az F1 történetének legfiatalabb világbajnokává váló Kimi Antonellit is a mezőnybe csábítsák.

„Nem egyszerűen két ismert névről beszélünk a nemzetközi autósportból, hanem a két legnagyobb név közül kettőről van szó. Ahogyan azt már az év korábbi részében megírtuk, a Bathursti 12 órás szervezői meg akarták próbálni elhozni Max Verstappent, és most, hogy megjelent a versenynaptár, másfél hét szabad idő van az F1-es esemény előtt és után is, így úgy tűnik, meg fog valósulni. És nemcsak arról van szó, hogy megvalósulhat, Max részéről is érkezett érdeklődés. Már zajlanak az egyeztetések. A korábbi hírekkel ellentétben pedig nem Broc Feeney csapattársaként, egy Forddal fog versenyezni, hanem a saját csapatával, a Verstappen.com Racinggel indulna egy AMG-vel. Hatalmas dolog lesz” – mondta Phelps.

„És még ennél is nagyobb dolog, amire aztán végképp nem számítottam: maga Kimi Antonelli is érkezhet. Kimi édesapja, Marco részéről érkezett érdeklődés. Olaszországban GT3-as autóval versenyez, és régi álma, hogy egyrészt versenyezzen a hegyen, másrészt pedig hogy egy csapatban induljon a fiával. Óriási történet lenne, ha összeállna ez az apa-fia páros” – tette hozzá.

Hogy mindez Verstappennel egy csapatban, vagy külön autóban történne, arra Phelps nem tért ki, Antonelli mindenesetre korábban beszélt arról, hogy szívesen alkotna egy párost a hollanddal. „Nagyon szívesen indulnék Maxszal közösen egy hosszútávú versenyen, szerintem nagyon klassz lenne” – mondta.

Verstappen pedig az idei Ausztrál Nagydíjon fejtette ki, hogy szívesen versenyezne a Mount Panoramán. „Szeretem Bathurstöt. Fantasztikus pálya, és mindenképpen olyan hely, ahol szeretnék egyszer versenyezni. Hogy ez GT3-as vagy V8-as autóval történik-e majd, azt még nem tudom, de az biztos, hogy nagyon király lenne.”

A hírek szerint pedig még ez sem minden, ugyanis Lance Stroll és Valtteri Bottas is jelezte érdeklődését, így akár négy aktív F1-es pilóta is lehet majd a mezőnyben.