Videón is dokumentálták az F1-es mezőny két fiatal apájának első találkozását Charles Leclerc kislányának megszületése után. Lewis Hamiltonnak már csak abban kell bíznia, csapattársa nem sajátítja el azt az alvási technikát, aminek segítségével Nico Rosberg legyőzte őt 2016-ban.
Első gyereke, Bianca keddi születése miatt Leclerc késve érkezett meg az interlagosi hétvégére, kihagyta a csütörtöki médianapot, így személyesen csak akkor találkozott először Max Verstappennel, amikor szombaton a Ferrari versenyzői a Red Bull-osokat váltották a közönségtalálkozón. A színpad mögött a holland, aki másfél évvel ezelőtt élte át az apává válás örömét, váltott is pár szót a monacóival.
„Az alvás rendben?” – érdeklődött Verstappen.
„Igen, tökéletes” – felelt Leclerc, talán némi iróniával.
„Ennél már csak jobb lesz” – beszélt tapasztalatból a holland.
„Az éjszakák most egy kicsit rövidebbek lettek” – állapította meg a Ferrari pilótája.
A beszélgetésnél jelen volt Hamilton is, aki nem volt ennyire együttérző, amikor csapattársa már neki folytatta a panaszkodást.
„Ezek az éjszakák a babával… valami egy órát és tizenöt percet aludtam” – mondta Leclerc egy hétközi napjáról.
„Jobb, ha hozzászoksz! Ennyit a 12 órás alvásokról!” – nevetett erre Hamiltont.
Van az a régi autóversenyzői alapvetés, hogy minden gyerek megszületése körönként bizonyos időmennyiséggel lassítja a pilótát. Ha más nem, Verstappen erre bőven rácáfolt az elmúlt időszakban, és ennél azért eggyel tudományosabb megközelítés, hogy ha valami ronthatja az otthon kisgyereket nevelő F1-es versenyzők teljesítményét, az inkább az alváshiány.
Nico Rosberg az F1 Beyond the Grid podcast vendégeként éppen a napokban fejtette ki részletekbe menően, hogyan segített neki temérdek apró részlet tökéletesítése között az alvási idejének szigorú betartása is abban, hogy a 2016-os szezonban le tudja győzni a bajnoki címért folyó harcban csapattársát, Hamiltont.
A német elárulta, abban az évben sikerült teljes mértékben kiiktatni az életéből a jetlaget, az időzónaváltásokkal járó alvási nehézséget azáltal, hogy már otthon, az utazások előtt elkezdte fokozatosan átállítani a testét a célállomás időrendjére. Ehhez éjszaka járt el futni, nappal sötétítő szemüveget hordott, és még a repülőútjait is úgy tervezte, hogy ne legyen átszállása abban az időszakban, amikor aludnia kell. Mindezt abban az időszakban, amikor őt is egy egyéves kislány várta otthon. Rosberg azt mondja, ez a módszer rengeteget segített neki abban, hogy leküzdje az utazásokkal járó fáradtságot és mindig kipihenten üljön az autóba.
Az alvásminőségének javítását Leclerc is komolyan veszi, évek óta egy különleges matracot visz magával a versenyhétvégékre is, hogy a hotelszobákban is az ágyára terítse. De ha a versenyhétvégék között otthon nem tudja kellően kipihenni magát, az a pályán is nyomot hagyhat a teljesítményén. Lewis Hamiltonnak pedig egy ilyen apró információ is elég ellenfele gyengeségéről ahhoz, hogy azt kíméletlenül kihasználja.
