KezdőlapFormula 1Verstappen: Ez frusztráló és elfogadhatatlan

Verstappen: Ez frusztráló és elfogadhatatlan

-

A biztos második hely helyett kieséssel ért véget Max Verstappen Ausztrál Nagydíja. A Red Bull versenyzője csalódottan és kíméletlen őszinteséggel értékelt, és elmondta, jelenleg nem foglalkozhatnak a világbajnoki címmel.

Max Verstappen a szezon harmadik futamán idei második nullázását produkálta a Red Bull technikai problémája miatt. A címvédő ezzel visszaesett a pontverseny hatodik helyére, azaz mindkét Ferrari, mindkét Mercedes és csapattársa is előtte van. Hátránya 46 pontra, azaz közel két futamgyőzelemnyire nőtt az élen álló Charles Leclerc-rel szemben, így nem meglepő, hogy a hollandnak jelenleg nem a vb-címen jár az esze.

„Már így is mérföldekre vagyunk, ezért nem is akarok jelenleg a bajnoki csatára gondolni” – jelentette ki a Sky Sportsnak a verseny után.

„Szerintem jelenleg fontosabb, hogy befejezzük a versenyeket. A mai összességében egy újabb rossz nap volt. Nem igazán volt meg a tempóm, csak menedzseltem a gumikat és csak próbáltam eljutni a célig, hiszen könnyed második helyet szerezhettem volna. Charles-lal amúgy sem tudtam volna harcolni, úgyhogy nem volt értelme megpróbálni nyomás alá helyezni őt. Ezzel szemben még a futamot sem fejeztük be, ami igazán frusztráló és elfogadhatatlan.”

Verstappen autójával már a verseny előtt gondok akadtak, a csapat a váltóval és a kuplunggal kapcsolatos alkatrészeket is cserélt, és még a rajtrácson is dolgozott a kocsi elején. A holland pilóta utólag elismerte, benne volt a pakliban, hogy nem tudnak végigmenni.

„Tudtam, hogy voltak problémák, így aztán ott lebegett a fejünk felett a kérdőjel, hogy be tudjuk-e fejezni a futamot. Az ilyen dolgok viszont nem történhetnek meg, ha a világbajnoki címért akarunk küzdeni” – szögezte le.

ForrásSky Sports