back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen idei 17. győzelme, a Mercedes sziklaként süllyedt el a mezőnyben

Verstappen idei 17. győzelme, a Mercedes sziklaként süllyedt el a mezőnyben

-

Az első, majd a rajtbalesetet követő második indítás után is megtartotta a vezetést a pole-ból induló Max Verstappen, s végül a Sao Pauló-i Nagydíjat is különösebb kihívás nélkül nyerte meg. A hősiesen védekező Fernando Alonso az utolsó körben kiharcolta a dobogót, a tavalyi győztes Mercedesek viszont rémesen lassúak voltak.

A szombati, Verstappen által megnyert sprintverseny után a riválisoknak csak mérsékelt elvárásaik lehettek annak kapcsán, ki tudják-e hívni a hollandot a vasárnapi győzelemért. A felvezető körben ráadásul eldőlt, hogy a második rajthely üresen is marad a pole-ban álló világbajnok mellett: Leclerc váratlanul a falban találta magát!

„Elszállt a hidraulika. Hogy a fenébe lehetek ilyen balszerencsés?” – sopánkodott Leclerc a rádióban, aki így a rajthoz sem tudott odaállni.

Legközelebbi ellenfelének hiányában Verstappen játszi könnyedséggel tartotta meg a vezetést a rajtnál, a második sorban álló Aston Martinok azonban nem rugaszkodtak el valami jól – a belső íven Lando Norris, a külsőn Lewis Hamilton kerülte meg őket, ezzel besorolva a második és a harmadik helyre.

Egy rajtbaleset azonban párszáz méter után megállította a verseny folyását: Alexander Albon és Kevin Magnussen ütközése annyi törmeléket hagyott a pályán, hogy egy nagyjából 25 perces piros zászlós leállásra is szükség volt a versenyirányítás megítélése szerint.

Nagy rajtbaleset miatt állították le a versenyt Interlagosban

A 3. körtől, állórajttal folytatódott a verseny. Ekkor már ott állt Norris Verstappen mellett a második pozícióban, de nem tudta megismételni azt, amit egy nappal korábban fordított pozícióból a holland megtett vele szemben, a start után csak besorolni tudott a Red Bull mögé.

Alonso már az első körben elkapta Hamiltont, ezzel pedig az első három helyen hosszú időre konszolidálódott a sorrend. A 8. körben Norrisnak még nyílt lehetősége Verstappen támadására a pálya második hosszú egyenesében, de kísérlete sikertelenül zárult, ezt követően pedig a különbségek nőni kezdtek az első három helyezett között.

A továbbiakban a Mercedesek küszködése jelentette a verseny fő történetvonalát. A tavaly itt még kettős győzelmet arató csapat titkon remélte a hétvége előtt, hogy ezen a pályán ismét megismételheti ellenállhatatlan formáját, ehhez képest viszont az egymás közelében lévő Hamilton és George Russell csak hátrafelé haladt. Sergio Pérez, Lance Stroll, Carlos Sainz, ráadásul a második kerékcserék után még Pierre Gasly is megelőzte a párost, ezzel pedig az egyenesbeli tempó krónikus hiányára panaszkodó Hamilton és Russell a 8. és a 9. helyre csúszott. Kegyelemdöféskét tizenkét körrel a vége előtt a csapat a verseny feladására szólította fel Russellt a vészes szintet elérő olajhőmérséklet okán.

Pérez az utolsó etapban megérkezett az első helytől ekkor már félperces lemaradásban lévő Alonso mögé, és hadjáratot indított a dobogó legalsó fokáért. A mexikói nagyjából 15 körön át DRS-távolságban volt a spanyol mögött, az Aston Martin pilótája pedig sokáig remekül ellenállt a támadási kísérleteknek, ám az utolsó előtti körben a célegyenes végén megelőzte őt a Red Bull. Alonso azonban nem adta fel, az utolsó körben a 4-es kanyarban sikerült visszaszereznie a pozíciót. Pérez a célvonal előtt még kibújt szélárnyékból, de 53 ezreddel Alonso maradt előrébb, így néhány kilátástalan futam után a szezonkezdet meglepetéscsapata visszatért a dobogóra, ráadásul Stroll is Melbourne óta legjobb eredményét érte el az 5. hellyel.

Verstappen idei 17., összességében 52. futamgyőzelmét szerezte, még egy kell neki ahhoz, hogy Sebastian Vettelt is beérje az örökranglista harmadik helyén.

A Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye:

Interlagos, verseny
Fotó: F1 Twitter