back to top
KezdőlapFormula 1Verstappen nyert a Red Bull Ringen, Pérezt kétszer is megbüntették

Verstappen nyert a Red Bull Ringen, Pérezt kétszer is megbüntették

-

Az Osztrák Nagydíjon Max Verstappen indult a pole-ból. Mellőle Lando Norris, mögüle pedig Sergio Pérez és Lewis Hamilton rajtolhatott.

Gyorsan kialudtak a lámpák, a top 4 sorrendje megmaradt, az 5. Bottast azonban Gasly támadta.
Hamilton Pérez előzésével próbálkozott, de egyelőre nem járt sikerrel.

Hamar érkezett azonban a biztonsági autó is. Ocon szorult be Antonio Giovinazzi és Mick Schumacher közé. Az olasszal össze is ért, és kibicsaklott a jobb elsője, így kénytelen volt félreállni. Giovinazzi pedig meglátogatta a boxutcát.

A 4. körben kapcsolhatott újra versenytempóra a mezőny. Pérez próbálta előzni Norrist, de nem sikerült neki, Bottas azonban megelőzte Hamiltont. Ez azonban nem tartott sokáig, a brit visszavette a pozíciót.

Pérez kívülről próbálta megelőzni Norrist, azonban pályán kívülre került, a kavicsba, és visszaesett a 10. helyre.

Giovinazzi öt másodperces büntetést kapott, mert safety car fázis alatt előzött.

A 10. körben, Hamilton hiába nyithatta már a DRS-t, nem nagyon tudott előzési pozícióba kerülni, és rádión jelezte is, hogy nehéz követnie Norrist. Ugyanakkor Norris gyorsabbnak érezte maga mögött Hamiltont.

A 8. és 9. helyen Pérez és Leclerc csatája volt látványos, végül a monacói meg tudta előzni a Red Bullt.

A 20. körben Hamiltonnak sikerült megelőznie Norrist, ugyanakkor kapott egy 5 másodperces büntetést, amiért Pérezt leterelte a pályáról.
Az előzés után azonban Hamilton rádión megjegyezte, hogy Norris milyen jó versenyző.

Tsunoda is kapott 5 másodperces büntetést, amiért ráhajtott a fehér vonalra a boxutca bejáratánál.

A 31. körben Bottas és Norris egyszerre érkeztek kerékcserére. A brit büntetése miatt – amit a kiálláskor le is töltött – pedig Bottas meg is tudta őt előzni. Ez után Hamilton is volt kerékvcserén, majd Verstappen is érkezett.

A cserék után a sorrend: Verstappen, Hamilton, Bottas, Norris, mind a négyen kemény keverékű Pirelliken.

A 8-9. helyen Leclerc próbálta előzni Pérezt, de a mexikói úgy szorította le a pályáról a monacóit, ahogyan korábban vele tette Norris. Ezért ő is 5 másodperces büntetést kapott.

5 körrel később aztán Pérez ismét eljátszotta ugyanezt, ismét Leclerc esetében. Ezért újabb 5 másodperces büntetést kapott.

Ugyan korábban azt mondták rádión Bottasnak, hogy ne versenyezzen a csapattársával, mert annak sérült az autója, az 51. körben azt közölték a finnel, hogy támadhatja Hamiltont a második helyért. A két versenyző ez után helyet is cserélt. Hamiltonra ráaádásul rögtön közeledett Norris.

Az 54. körben meg is előzte Norris Hamiltont, noha a hétszeres világbajnok nem is nagyon akadékoskodott. Ez után ki is ment kerékcserére.

Stroll szintén 5 másodperces büntetést kapott, amiért túl gyorsan haladt a boxutcában.

A 60. körben Verstappen előnye kellően nagy volt ahhoz, hogy pozícióvesztés nélkül teljesítsen egy újabb boxkiállást. Később rádión azt is közölték vele, hogy a korábbi jobb hátsó gumiján volt egy vágás is.

A 10., utolsó pontszerző helyen haladó Russellt Alonso támadta, és a 68. körben sikerült is az előzés.

A verseny legvégén Räikkönen és Vettel akadtak össze és estek ki… Mivel azonban ez a verseny legvégén történt, még értékelve lettek.

Az Osztrák Nagydíjat végül simán nyerte Verstappen. Vele Bottas és Norris állhattak még dobogóra.

A leggyorsabb körért járó plusz egy pont is Verstappené lett.

Végeredmény (beleszámolva Pérez 2×5 mp büntetését):

Versenyző Csapat Lemaradás
1 Max Verstappen Red Bull
2 Valtteri Bottas Mercedes 17.973
3 Lando Norris McLaren 20.019
4 Lewis Hamilton Mercedes 46.452
5 Carlos Sainz Jr. Ferrari 57.144
6 Sergio Perez Red Bull 57.915
7 Daniel Ricciardo McLaren 1:00.395
8 Charles Leclerc Ferrari 1:01.195
9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:01.844
10 Fernando Alonso Alpine 1 kör
11 George Russell Williams 1 kör
12 Yuki Tsunoda AlphaTauri 1 kör
13 Lance Stroll Aston Martin 1 kör
14 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1 kör
15 Nicholas Latifi Williams 1 kör
16 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1 kör
17 Sebastian Vettel Aston Martin 1 kör
18 Mick Schumacher Haas 2 kör
19 Nikita Mazepin Haas 2 kör
Esteban Ocon Alpine kiesett