KezdőlapFormula 1Verstappen raporton járt az apósánál

Verstappen raporton járt az apósánál

-

A brazil versenyhétvége, a Sao Pauló-i Nagydíj majdnem olyan fontos lesz Max Verstappen számára, mint a hazai versenye, a Holland Nagydíj. És nem csak azért, mert így a szezon végén extrán fontos minden versenyen jól teljesítenie, ha bajnok akar lenni.

Ez ugyanis barátnője Kelly hazája, illetve apósáé, a háromszoros világbajnok Nelson Piquet-é, aki minden bizonnyal jó néven venné, ha lánya választottja meg tudná nyerni ezt a versenyt (is).

Verstappen eddig is elég jól szerepelt a brazil versenyeken, de most lehet, hogy extra infókat is szerzett a pályáról, magától Piquet-től.

A lányos apukák rendszerint alaposan szemügyre veszik és/vagy megkritizálják lányuk párját, úgy tűnik azonban, hogy Piquet elfogadja a holland versenyzőt. Feltételezhetően már az is nagy szó, hogy egyáltalán fogadta őt. 😀

Kelly előző párja a szintén versenyző Daniil Kvyat volt (akitől született is egy lánya), akivel nem igazán lehetett társalogni látni Nelsont. Sőt, pár éve, mikor Nelson a Hungaroringen járt, Pedro fia versenyén, és megkérdeztük tőle, hogy mit szól hozzá, hogy idősebb lánya Kvyattal jár, csak annyit felelt: „Az legyen a Kelly baja!” 

Úgy tudni, hogy Max és Nelson most találkoztak először.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

NELSON A. PIQUET ??? (@piquetjr) által megosztott bejegyzés

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Max Verstappen (@maxverstappen1) által megosztott bejegyzés