Max Verstappen tizedik próbálkozásra végre megnyerte a Szingapúri Nagydíjat. Most akkor az összes pályán nyert, ahol eddig elindult? Ennyire azért ne szaladjunk előre ezzel a kijelentéssel.

Pár éve már úgy érkezett meg a holland a délkelet-ázsiai utcai pályára, hogy már csak az itteni futamgyőzelem hiányzik számára az aktuális versenynaptárból – leszámítva persze olykor az új belépőket, mint idén Madrid, ahol egyelőre nyeretlen maradt.

Verstappen a 2015-ös debütálása óta az idei év előtt már kilenc Szingapúri Nagydíjon rajthoz állt, de eddig nemhogy nyernie nem sikerült, még a verseny élén is összesen három kört töltött el, 2018-ban. A Red Bullnak gyakran gyengepontja volt ez a különleges helyszín, így például az F1 történetének valaha volt legdominánsabb szezonjában, 2023-ban is, amikor a 22 versenyből egyedül itt nem tudtak nyerni az energiaitalosok. Verstappen abban az évben itt csak ötödik lett, a ferraris Carlos Sainz akkori sikere pedig egy 10-es és egy 2024 elejébe is átnyúló 9-es győzelmi sorozat közé ékelődött be a hollandnál. Észbontó belegondolni, hogy ha nincs a szingapúri megingás, zsinórban 20 versenyt is megnyerhetett volna a holland, pedig már a 10-es sorozata is rekord lett.

Azért ez koránt sem azt jelenti, hogy ezen az előző kilenc szingapúri futamon teljesen beleszürkült volna a mezőnybe Verstappen. Volt ezalatt három második és egy harmadik helye, és leszámítva a 2017-es versenyt, ahol a rajtnál összeakadt a Ferrarikkal és kiesett, mindig pontszerző volt – még első évében, a Toro Rossóval is összehozott egy nyolcadik helyet.

Az eddigi lyukat azonban a Red Bull pilótája most tökéletes hétvégével tömte ki, hiszen a pole-ból indulva minden egyes kört az élen töltve nyert. És kis híján megtette ezt már a sprinten is, leszámítva ott a legelső kört, amelynek végén még George Russell érte el elsőként a célvonalat, de ezt már kieséssel záruló megpördülése közben tette.

Verstappennek tehát meglett a győzelem, és ez a 27. különböző pálya, amelyen futamot nyert. Ezzel második az örökranglistán, Michael Schumacher 23-át egy ideje már lehagyta, és már csak Lewis Hamilton áll előtte 31-gyel – hogy őt be tudja-e érni, az attól is függ, jönnek-e még új pályák a naptárba a következő években.

Az idei pályák közül már csak Madriddal tudná gyarapítani a számait, 2027-ben viszont visszatér Isztambul és Portimao, amely helyszíneken már szintén versenyzett a két világjárvány-szabdalta év során, de nem nyert.

A médiában a hétvége során néhol elhangzó „Verstappen minden pályán győzött, ahol versenyzett” kijelentés tehát ebben a formában nem igaz, még akkor sem, ha az idei újonc helyszíntől eltekintünk. Valójában hat pályát is találunk az önéletrajzában, amelyeken volt legalább egy futama, de nem végzett az első helyen: Mugello (1 futam), a Nürburgring (1), Isztambul (2) és Portimao (2) egyaránt csak a Covid idejére kerültek be a menetrendbe, emellett ugyebár ott van még Madrid, az abszolút kilógó pálya a holland karrierjében azonban Szocsi.

A 2021 után a háború miatt száműzött Orosz Nagydíj helyszínén ugyanis Verstappen hét alkalommal is rajthoz állt, de a két utolsó évben szerzett második helyei számítanak a legjobb eredményeinek – tegyük hozzá, 2021-ben motorcserés büntetések miatt az utolsó, 20. helyről indulva érte ezt el. Szocsi naptárba való visszatérésének esélyei a geopolitikai helyzet fényében különösen rosszak, ráadásul ha a világ és a sport újra nyit is Oroszország felé, Szentpétervár közelében már megépült az Igora Drive, ahova egyébként is át akarták volna költöztetni a világbajnoki fordulót.

Az mindenesetre, hogy a holland az eddigi 33 versenyzett pályájából csak 6-on nem nyert, remek mutató. Ez az arány Hamiltonnál 39/8, Schumachernél pedig 34/11 – a németnek ebbe eléggé belerondított a visszatérése. Akinek az aránya itt még megállja a helyét, az Juan Manuel Fangio: 13/2.

Verstappen pályánkénti győzelmeinek eloszlását figyelve érdekes, hogy sehol nem állt a dobogó tetején ötnél többször, miközben Schumachernek 8 győzelmes, Hamiltonnak pedig 9-es pályája is van, és eredményesség terén már egyre inkább velük játszik egy ligában. Persze a hosszabb naptáraknak is van közük ahhoz, hogy a holland számára eddig kevesebb volt az ismétlés esélye – az elképesztő 2023-as szezonjában ugyebár 19 különböző helyszínen nyert. Az is igaz viszont, hogy abban a korszakban versenyez, amikor elmondhatja magáról, hogy 12 szezon alatt 14-szer állt rajthoz Spielbergben… (köszönjük ezt is a világjárványnak).

Verstappen szingapúri győzelme történetesen több egyéb mérföldkövével is egybeesett. Ez volt a 250. F1-es futama és az 50. pole-ja, miközben a 73. győzelmét szerezte. Érdekes, hogy a felhalmozási tempója lassabb, mint a sikerlistákon még előtte álló két legendáé. A 250. F1-es futama idején (2019, Abu-Dzabi) Hamilton már 88 pole-nál és 84 győzelemnél járt, Schumacher pedig már véglegesítette is ekkorra a 68 pole-ját és 91 győzelmét, hiszen éppen a visszatérésébe vágott bele a Mercedesszel.

Azzal a 73. futamgyőzelmemmel pedig a holland átugrotta a Ferrarival 72 elsőségig jutó Schumachert az egy csapattal szerzett sikerek listáján, és már csak Hamilton és a Mercedes 84 közös sikere áll előtte. Tudva, hogy Verstappen augusztusban 2030-ig elkötelezte magát a Red Bull-lal, nem adnánk sok esélyt arra, hogy Hamilton rekordja fennmarad.