back to top
KezdőlapFormula 1Verstappent kifütyülte a közönség Miamiban: Én viszem a trófeát, ők meg hazamennek

Verstappent kifütyülte a közönség Miamiban: Én viszem a trófeát, ők meg hazamennek

-

Max Verstappen nem csinált nagy ügyet abból, hogy a pódiumon füttykoncert fogadta Miamiban.

A holland versenyző a 9. helyről rajtolt, ám a 15. körben már a második helyen autózó Fernando Alonsót előzte meg. A 25 éves pilóta nagyon erős szakasz produkált a keménykeverékű abroncsokon, így a végén könnyedén előzte meg csapattársát, és szerezte meg az első helyet.

Ugyan Miamiban történtek előzések a pályán, ám a Red Bull fölénye és a többiek harca az abroncsokkal, nem egy szórakoztató futamot mutatott a szurkolóknak. Így, mikor a Red Bull világbajnokát szólították a színpadra, a közönség kifütyülte a versenyzőt.

Max Verstappen, Red Bull
Max Verstappen – Fotó: Chris Graythen/Getty Images/Red Bull Content Pool

Verstappen hallotta a fogadtatást, ám állítása szerint nem különösebben hatotta meg a reakció. A kétszeres világbajnok úgy véli, ha valaki sokat van az élen, akkor egy idő után normális, hogy ilyen dolgokkal kell szembe néznie.

„Úgy vélem, ha én autóznék hátul, akkor senki sem reagált volna így, igaz? Ez normális, ha a nyersz és a közönségnek ez nem tetszik. Amíg az élen vagyok, addig nem okoz számomra ez különösebb gondot. Én hazaviszem ezt a trófeát, ők meg hazamennek, és egy szép estét tölthetnek el” – nyilatkozta a futam után Verstappen.