KezdőlapFormula 1Vettel átmentené az Aston Martin jó formáját Bakuba is

Vettel átmentené az Aston Martin jó formáját Bakuba is

-

A Monacói Nagydíjon elért ötödik helyével Sebastian Vettel megszerezte első idei pontjait, az Aston Martin pedig először örülhetett kettős pontszerzésnek.

Az első versenyen Lance Stroll révén csak 5 pontig jutottak, a hercegségben azonban ennek majdnem a háromszorosát szerezte a brit csapat. Egyáltalán nem mindegy, hogy az Aston Martin melyik tendencia szerint teljesít majd a szezon hátralévő részében.

A jó eredménynek köszönhetően utolérték, és meg is előzték az Alpine-t és az AlphaTaurit is a konstruktőri pontversenyben.

„Az látszik, hogy nagyon szoros.” – mutatott rá Vettel. – „A kis dolgok, mint Monaco jelenthetik a különbséget.”

„Jó tempónk volt a versenyen, ez jó kezdet ahhoz, hogy javuljunk. Ezt a lendületet kell átmentenünk a következő versenyekre.”

„Nyilván jó volt mindkét autóval a pontzónában végezni. Vártunk már erre, és ez egy nagyon fontos nap volt mindannyiunknak, a csapatnak és a srácoknak is. Jó üzenet ez, mindenkinek a gyárban.”

„Monaco esetében mindig van rá esély, hogy különleges verseny legyen, nekünk ez most jól jött ki.”

Vettel azonban már következő versenyre tekint:

„Az is utcai pálya, de más, mert nagyon gyors, és van egy hosszú egyenes is. Majd meglátjuk.” – tette hozzá.

„Az ötödik hely jó eredmény nekünk, elfogadjuk a pontokat. Remélhetően hasonlóan erősek leszünk Bakuban is.”