KezdőlapFormula 1Vettel: Az autó még mindig nem azt csinálja amit szeretnék

Vettel: Az autó még mindig nem azt csinálja amit szeretnék

-

Portugáliában sem kezdett jól Sebastian Vettel, amit egyelőre annak tud be, hogy nincs még összhangba autójával.

Nem mesébe illő a német versenyző és az AMR21 kapcsolata. Az elmúlt két futamon különböző okok miatt sem sikerült jól a közös kalandjuk, míg Portimãoban a tempó hiánya ütközött ki egyelőre a páros munkája során.

Lance Stroll mindeközben tudott fejlődni a délután folyamán és némileg el is kapta fonalat, addig a négyszeres világbajnoknál látszik, hogy még nem érti meg magát a konstrukcióval.

,,Nem éreztem kényelmesen magam a rövid etapok során, ebben a pillanatban még mindig nehéz mindent összerakni. Kipróbáltam egy-két dolgot, de nem értünk el jó eredményt. A változtatások mentén viszont biztos vagyok abban, hogy vár még ránk valami szombaton. Az autó még mindig nem azt csinálja amit szeretnék. Szerintem még tudnánk finomítani a beállításokon és a vezetési stíluson is. A hosszú etapokon egy kicsit jobb a helyzet, de a röviden nehéz az abroncsokat a megfelelő tartományban tartani.” –nyilatkozta Vettel a pénteki nap után.

Kívülről úgy tűnik, hogy kanadai csapattársa és Vettel között elég nagy a különbség a tempót tekintetében. Ezért felmerült a kérdés, hogy aggasztja-e ez a négyszeres világbajnokot:

,,Nem, nem igazán. Ő egy kissé más specifikációval megy ezen a hétvégén, ez már a kezdésnél egyértelmű volt. Remélem, hogy sikerül majd ezáltal előrelépést tennie.” -tette hozzá Vettel.