KezdőlapFormula 1Vettel azt szeretné, ha Schumacher a McLarennél folytatná

Vettel azt szeretné, ha Schumacher a McLarennél folytatná

-

Sebastian Vettel szeretné, ha Mick Schumacher a Forma-1-ben maradna, így a McLaren felé terelné honfitársát.

A négyszeres világbajnok visszavonulásával és Fernando Alonso jövő évi csapatváltásával felbolydult a pilótapiac. Oscar Piastrira a wokingi istállónak és az Alpine-nak is fáj a foga, a brit csapat ezért még Daniel Ricciardo szűrét is kitette. Egyelőre a felek részéről hivatalos bejelentés nem érkezett, így még lóg a levegőben az, hogy kik lesznek 2023-ban Lando Norris és Esteban Ocon csapattársai.

Ugyanakkor Mick Schumacher helyzete sem egyértelmű a Haasnál. Günther Steiner párszor már elmondta, hogy jobb teljesítményt várt a fiatal némettől, így könnyen lehet, hogy az amerikai alakulat kiadja az útját.

Ocon és Schumacher baráti kapcsolatot ápol egymással, és a francia örülne is annak, ha a 21 éves pilóta lenne jövőre a csapattársa. Ám Vettel a McLarent javasolja a fiatalnak.

„Valamivel több lendületet kívánok neki az elkövetkezendő versenyekre. Manapság sajnos gyorsan elítélnek az utolsó versenyen nyújtott teljesítményed alapján, egy kicsit hiányzik az előrelátás az emberekből. Mick folyamatosan tanul. Mikor mások már rég abbahagyták a tanulást, ő akkor is folytatja. Ez az egyik erőssége. Nem úgy indult a szezonja, ahogy szerette volna, de utána felvette a ritmust. Az autója nem olyan jó, mint az év elején, már nem lehet vele az 5. vagy a 6. helyért harcolni. Nehéz így helytállni. Ám a színfalak mögött jó munkát végez. Kívánom neki, hogy maradjon a Forma-1-ben, és találjon egy jó autóval rendelkező csapatot, talán a McLarent.” – nyilatkozta Vettel.

A négyszeres világbajnok hozzátette, hogy az elkövetkezendő versenyei nem holmi búcsúturnék. 2023-ban is lesz valahogy, csak épp nem fog versenyautóba ülni.

„Utálom ezt a szót, és különben is, én nem így látom. Befejezem a szezont, de az élet folytatódik. Nem futamokkal lesz tele, de valami történni fog. Nem búcsúturnéként tekintek a maradék időre, bár utána már nem leszek itt. Alig várom a következő versenyeket, majd a semmit. Ám nem lehet sokáig csak ülni. Én nem vagyok az a tipús, aki erre képes.”