KezdőlapFormula 1Vettel előállhat egy Tom Brady-féle meglepetéssel?

Vettel előállhat egy Tom Brady-féle meglepetéssel?

-

2016 F1-es világbajnoka, Nico Rosberg úgy véli, Sebastian Vettel „kétszer is meggondolná”, ha egy topcsapat felajánlana neki egy F1-es ülést 2024-re.

Vettel alig fél éve, a Magyar Nagydíj hétvégéjén jelentette be, hogy az idei szezon végén visszavonul. Mostanra ez megtörtént, és a döntése várhatóan végleges. De azért a jövő évi Race of Championson még versenyezni fog, Mick Schumacherrel.

Rosberget, aki a 2016-os bajnoki diadala után vonult vissza, nemrég az  ‘Any Driven Monday’ című műsorban arról kérdezték, hogy megbánta-e pályafutása korai befejezését.

„Nem, határozottan nem” – felelte a német.

„Nagyon szerencsés voltam, hogy ilyen tiszta szakítást tudtam végrehajtani, és igazán kiteljesedhettem azzal, ahogyan ez történt, és a következő lépéssel is az életemben.”

„Szóval nagyon szerencsés voltam, és tudom, hogy a követőim számára csalódást jelentett, hogy itt ért véget, de így is fantasztikus éveket töltöttünk együtt”.

Arról, hogy honfitársa, a négyszeres világbajnok Vettel visszatérhet-e még, Rosberg így felelt: „Nagyon is lehetséges.”

„Sebastian számára egy év kihagyással nagyszerű lehetőség lehet az, ha az egyik gyorsabb csapat felkeresi őt, és azt mondja: ‘Hé Seb, nem gondolod hogy szeretnél még egy esélyt adni ennek? Van egy gyors autónk’.”

„Biztos vagyok benne, hogy akkor kétszer is meggondolná. Még mindig elképzelhető, hogy visszatérne.”

Az NFL-legenda és hétszeres Superbowl-győztes Tom Brady esetéhez hasonlítaná ezt Rosberg. Brady a tavalyi szezon végén jelentette be visszavonulását, de aztán 40 nappal később meggondolta magát.

„Nézzétek meg Tomot” – mondta Rosberg.

„Ő is végigcsinálta ezt az egészet, és egy hónap után visszatért a sportágba anélkül, hogy egy év szünetet tartott volna, szóval talán Seb is ezt fogja tenni.”

Vettel kisöccse időközben felnőtt férfivá vált

Forrásgpfans.com