KezdőlapFormula 1Vettel pontokat szeretne szerezni a szezon hátralevő versenyein

Vettel pontokat szeretne szerezni a szezon hátralevő versenyein

-

Sebastian Vettel nagyon reméli, hogy képes lesz pontokat szerezni a 2021-es szezon hátralevő öt versenyének mindegyikén.

Az Aston Martin idei éve közel sem nevezhető ideálisnak és sikeresnek, mert a silverstone-i istálló mindössze a hetedik helyet foglalja el a gyártók versenyében és a lemaradásuk már 32 pont az előtte álló AlphaTaurival szemben.

A tény pedig, hogy a 2020-as szezon során futamot is tudtak nyerni és éppen csak lemaradtak a konstruktőri harmadik helyről, egyáltalán nem javít, sőt csak ront a Lawrence Stroll által vezetett istálló helyzetén.

A négyszeres világbajnoknak a monacói ötödik és a bakui második helyét leszámítva nem volt nagyobb pontszerzése. A német hosszú idő után tudott pontot szerezni a múltkori Amerikai Nagydíjon és ebből kiindulva a hátralevő öt versenyt is a legjobb tíz között szeretné zárni.

„Mindig imádtam Mexikóban versenyezni” – árulta el Vettel, akinek a legjobb helyezése két darab második hely volt Mexikóvárosban. „A szurkolók nagyon szeretik a sportot és a pálya is tele van kihívásokkal. Ott szeretnénk folytatni, ahol Austinban abbahagytuk: pontokat szeretnénk szerezni itt is.”

Az Aston Martin tempója nem tartozik a legjobbak közé idén, azonban a négyszeres világbajnok szerint nem ez lesz a legfontosabb az Autodromo Hermanos Rodriguez-en.

„A felkészülés és a gumikezelés nagyon fontos lesz majd, ugyanis ezen pályán nagyon fontosok az abroncsok, valamint a futamot még virtuális biztonsági autós és biztonsági autós fázisok is megzavarhatják, szóval még az is egy bónusz tényező lehet.”