KezdőlapFormula 1Vettel szerint semmi ok nincs a pánikra

Vettel szerint semmi ok nincs a pánikra

-

Sebastian Vettel azt állítja, hogy nincs ok a pánikra, annak ellenére, hogy nem sok kört tudott teljesíteni a tesztnapokon új csapatával, az Aston Martinnal, technikai okok miatt.

„Határozottan hiányzik úgy 100 kör” – mondta Vettel. „De most együtt kell élnünk ezzel.”

Az Aston Martint Mercedes motor hajtja, de Vettel nem okolja a német márkát.

„Az autónkban vegyesen vannak más összetevők a saját összetevőinkkel. A hiba mindig az egyik, vagy a másik oldalon van, de ez nem fontos. Az egyetlen fontos dolog, hogy kijavítottuk.”

Mindemellett Vettelnek egy teljesen új autót kell megszoknia, hiszen pár hónapja még egy Ferrarit hajtott.

„Ez más filozófiára épült” – idézi Vettelt az Auto Motor und Sport. „Ezt másként kell vezetni.”

„Csak apróságokról van szó, de a részletek összeadódnak. Most meredek tanulási görbére számítok az első versenyeken.”

„Kicsit döcögős volt a kezdés, hogy hosszú a szezon.”

Így aztán még nem tippelgetne Vettel arról, hogy hol is áll jelenleg az Aston Martin.

„Egyszerűen nem mentünk annyit, hogy összehasonlítsuk magunkat más autókkal.”