back to top
KezdőlapFormula 1Vettelt kizárták a Magyar Nagydíjról

Vettelt kizárták a Magyar Nagydíjról

-

Sebastian Vettel elveszítette a Magyar Nagydíjon megszerzett második helyét, mert nem tudtak elég üzemanyagmintát szolgáltatni a versenyt követően.

Ezzel Lewis Hamilton feljött a második helyre, és dobogóssá lép elő Carlos Sainz is.

Hamilton így három ponttal többet kap, míg Verstappen eggyel, tehát Lewis Hamilton előnye további két egységgel növekszik összetettben, ami azt jelenti, hogy immáron nyolc ponttal vezet.

A 70 körös futam végeztével Sebastian Vettel valójában vissza sem tért a boxutcába a levezető körön, ekkor már sejthető volt, hogy valami problémája akadt a németnek. Mint kiderült, nem maradt elég üzemanyag az autóban. A futam utáni ellenőrzés során az FIA nem tudott egy liternyi üzemanyagmintát venni Vettel Aston Martinjából ellenőrzés céljából, ahogy azt a szabályok előírnák, 3 deciliternyit sikerült csak.

Ezt követően az Aston Martin az FIA felügyelete mellett megpróbálta előállítani az előírt egyliteres mintát, de ez nem sikerült, ami Vettel kizárását vonta maga után.

A módosult végeredmény:

Pozíció Versenyző Csapat Időkülönbségek Kiállások
1 Esteban Ocon Alpine 2:04:43.199s 3
2 Lewis Hamilton Mercedes + 2.736s 4
3 Carlos Sainz Ferrari + 15.018s 3
4 Fernando Alonso Alpine + 15.651s 3
5 Pierre Gasly AlphaTauri + 63.614s 4
6 Yuki Tsunoda AlphaTauri + 75.803s 3
7 Nicholas Latifi Williams + 77.910s 3
8 George Russell Williams + 79.094s 3
9 Max Verstappen Red Bull + 80.244s 5
10 Kimi Räikkönen Alfa Romeo + 1 kör 4
11 Daniel Ricciardo McLaren + 1 kör 3
12 Mick Schumacher Haas + 1 kör 3
13 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 1 kör 5
14 Nikita Mazepin Haas kiesett 3
15 Lando Norris McLaren kiesett 2
16 Valtteri Bottas Mercedes kiesett 0
17 Sergio Pérez Red Bull kiesett 0
18 Charles Leclerc Ferrari kiesett 0
19 Lance Stroll Aston Martin kiesett 0
20 Sebastian Vettel Aston Martin kizárva 3