KezdőlapFormula 1Villeneuve nem elégedett: Ha ezt mindig büntetik, nem mernek majd előzni

Villeneuve nem elégedett: Ha ezt mindig büntetik, nem mernek majd előzni

-

Jacques Villeneuve újfent Max Verstappen mellé állt, miközben megkérdőjelezte a holland büntetését.

A Brit Nagydíj után ismést összeakadt a két bajnok aspiráns, ám ezúttal mind a ketten búcsúztak a viadalból. Az angol sajtó egyértelműen a hollandra húzta rá a vizes lepedőt, míg a másik oldal a hétszeres világbajnokot is bűnösnek látta.

1997 világbajnoka korábban gyakran bírálta a 23 éves versenyzőt, azonban most egyértelműen mellé állt. A kanadai ex-pilóta ugyanis úgy véli, hogy nem kellett volna büntetni a monzai incidenst.

,,Nem kellett volna ezt szankcionálni, ugyanis ebben mind a ketten benne voltak. Max (Verstappen) agresszív volt. Levághatta volna a sikánt, de akkor fel kellett volna adnia a pozíciót. Lewis hagyhatott volna több helyet is, ám ő elől akart maradni. Ez a szándékokról szól. Nem büntethetsz meg valakit és nem gondolhatod azt, hogy szándékosan tette, amit tett, ha az összeérés már méterekkel előbb megtörtént. Azért adtak Maxnek büntetést, mert Hamilton fejénél kötött ki a Red Bull. A szankciót a következményekért kapta és nem magáért a tettért. Ugyanakkor mindig azt mondogatják (a stewardok), hogy a következmény nem számít.” – nyilatkozta Villeneuve a Corriere.it-nek.

Az ex-pilóta attól tart, ha az ilyen megmozdulásokat továbbra is büntetni fogja az FIA, akkor egy idő után már nem fog egymással csatázni a két delikvens:

,,Verstappen mindig agresszív, ám ha Hamilton közelébe kerül, akkor ez hatványozódik. Mikor ketten vannak egy kanyarban, elkezdik túlzásba vinni a dolgokat. Ám ezek a pillanatok részei a Forma-1-nek. Ha ezért minden egyes alkalommal büntetéseket osztogatnak, akkor soha többé nem fognak egymással versenyezni, mert nem mernek majd előzni.”