KezdőlapFormula 1Wolff: Bottas tudja, hogy vethet véget a jövőjéről szóló pletykáknak

Wolff: Bottas tudja, hogy vethet véget a jövőjéről szóló pletykáknak

-

Toto Wolff úgy gondolja, egyszerű a megoldás a Valtteri Bottas jövőjét firtató pletykák elhallgattatására.

Bottas Mercedeses helyére ugyanis George Russell hajt nagyon, sőt egyes értesülések szerint már meg is szerezte azt a jövő évre.

„Szerintem Valtteri tudja, hogy ezekre a pletykákra csak a pályán nyújtott teljesítménnyel lehet válaszolni” – nyilatkozta Wolff Bottas helyzetéről. „Vezesse gyorsan az autót szombaton és vasárnap. Ha ezt megteszi, akkor nagyon jó pozícióba helyezi magát a jövő évet illetően.”

Bottas a legutóbbi versenyhétvégén sem lehetett túl boldog, a negyedik helyen zárta a Francia Nagydíjat, és csapatát is nyíltan kritizálta verseny közben. Wolff azonban megvédte finn pilótáját.

„Még mindig úgy gondolom, hogy jó versenyt futott, mert Lewis és Max mögött volt a verseny nagy részében, és a fejlődése jó irányba halad” – szögezte le, majd rátért arra az okra, miért maradt le Hamiltonról a végén. „Igen, a gumikezelésben még mindig van lemaradás, és ezt részleteiben meg fogjuk vizsgálni, de igazi fejlődést látok abban, ahogy Valtteri a versenyeket kezeli, és a kvalifikációban sem kételkedtünk.

Forrásgpfans.com