KezdőlapFormula 1Wolff: Binotto tovább húzta, mint gondoltam

Wolff: Binotto tovább húzta, mint gondoltam

-

Toto Wolff szerint a Ferraritól távozó csapatfőnök, Mattia Binotto felülmúlta a várakozásait azzal, hogy ilyen sokáig meg tudta tartani a pozícióját az olasz istállónál.

Az osztrák szakember nemrégiben a Beyond the Grid podcastjének vendége volt és a műsort vezető Tom Clarkson számára azt is elárulta többek között, hogy a svájci-olasz szakember biztosan nem náluk fogja folytatni a Forma-1-ben.

„Mindig is világos volt, hogy óriási nyomás helyeződött rá a Ferrarinál” – véli Wolff, aki 2014 óta tölti be a csapatfőnöki pozíciót a brackley-i istállónál. – A Ferrari csapatfőnökeként, nem árt, hogy ha egy kedvező feltételeket magában foglaló szerződéssel rendelkezel. Az elkerülhetetlen dolog pedig most történt meg Mattiával, de még így is tovább töltötte be a pozícióját, mint az gondoltam.”

Binotto 1997-ben kezdte meg a pályafutását egy egyszerű motormérnökként és évtizedekig dolgozott a háttérben a Schumacher sikerkorszakban többek között. 2017-től lett az aerodinamikai részleg vezetője, majd 2019-ben pedig a csapatfőnöki pozíciót is megkapta Maurizio Arrivabene távozását követően.

Ugyan az utóbbi években láthattunk már olyat, hogy valaki a Ferraritól a Mercedeshez igazol (James Allison), de Wolff tiszta vizet öntött a pohárba és kerek perc kijelentette, hogy Binottónak biztosan nem lesz helye a Mercedesnél.

„Az utóbbi 2 évben túl sok minden történt közöttünk, így ez biztosan nem lesz lehetséges” – folytatta Wolff. – Más csapatoknál még biztosan lehet esélye, mert Mattia egy remek szakember, aki óriási tapasztalattal rendelkezik és rengeteget tud a Forma-1-ről.”