KezdőlapFormula 1Wolff: Hamarosan megkezdjük a tárgyalásokat Hamiltonnal

Wolff: Hamarosan megkezdjük a tárgyalásokat Hamiltonnal

-

Toto Wolff elmondta, hogy hamarosan megkezdik a szerződéshosszabbításról szóló tárgyalásokat Lewis Hamiltonnal.

Tavaly a téli szünetben kezdtek beszélgetni a jövőről a felek, így csak 2021 elején tudták konfirmálni azt, hogy a hétszeres világbajnok marad a csillagosoknál. Ugyanakkor Hamilton szerződése csak erre az évre szól, ami eléggé meglepte a Forma-1-es társadalmat.

Akkor az osztrák csapatfőnök azzal magyarázta ezt, hogy az időhiány késztette őket a rövidebb kontraktusra, ám idén ezt nem akarják sokáig húzni. Wolff akkor a nyári időszakot jelölte meg, amihez szeretné is tartani magát.

,,Megtanultuk a leckét. Mikor a karácsonyi szünetig hagytuk, akkor egyértelműen túl sokáig halogattuk ezt. Úgy vélem, hogy nagyon jó helyzetben vagyunk, a kapcsolatunk évről-évre erősödik. Itt az ideje, hogy adjunk ennek még egy kis löketet, és elkezdjünk beszélgetni. Ezt hamarosan tehát meg fogjuk ejteni.” -nyilatkozta a Mercedes vezetője a Formula1.com-nak.

Wolff ugyanakkor nem tudott még pontos dátumot mondani azzal kapcsolatban, hogy mikor hirdethetik ki a megegyezést:

,,Meg kell vizsgálnunk a szezont, és azt, hogy a következő versenyek mit hoznak. Ezután hozunk majd döntést.”