KezdőlapFormula 1Wolff inkább sírt volna, míg a Mercedes még mindig a kerékkel harcolt

Wolff inkább sírt volna, míg a Mercedes még mindig a kerékkel harcolt

-

Toto Wolff a Monacói Nagydíj után elmondta, hogy legszívesebben sírna egyet a történetek miatt.

Nem alakult jól a Mercedes elmúlt hétvégéje. Lewis Hamiltonnak a ritmust sem sikerült elkapni, míg Valtteri Bottast ismét utolérte a balszerencse. A finn pilóta a futamon ugyanis a második helyen haladt, mikor a kerekcserére érkezve egy szokatlan hibával találták szembe magukat. A jobb első abroncs egyszerűen nem akart lejönni, hiába próbálkoztak szinte mindennel a szerelők. A nastolai versenyzőnek így fel kellett adnia a viadalt, míg a hétszeres világbajnoknak meg kellet elégednie a hetedik pozícióval.

A csillagosok csapatfőnöke az esemény után így elemezte a látottakat:

,,Az első dolog amit tenni szeretnék az a sírás, ám ez nem lenne túl effektív. Az egész hétvégénk felejthető. Tulajdonképpen minden szerencsétlenül jött össze. Egyértelműen tervezési hibával találtuk magunkat szembe, ami bárhol és bármikor előfordulhat.” –nyilatkozta az osztrák vezető.

Ugyanakkor Wolff hozzátette, hogy meg fogja nyugtatni azt a szerelőt aki a jobb elsőért felelt:

,,Ő az egyik legjobb szerelőnk a kiállásoknál, és tudom, hogy nem fogja elkövetni újra ezt a hibát. Mi történt pontosan? Valtteri (Bottas) egy kissé előrébb állt meg, ami azt eredményezte, hogy a szerelőknek furcsa szögben kellett használniuk a légpisztolyt. Ez viszont megrongálta az anyacsavart, így végül már nem tudtuk leszedni az abroncsot.” – magyarázta Wolff a Skynak és az Auto Motor und Sportnak.

Ugyanakkor a kereket még késő este sem tudták leoperálni a 77-es rajtszámú konstrukcióról:

,,Sosem láttam még olyan versenygépet, amiről nem lehet leszedni a gumit. Még most sem sikerült ezt a műveletet végrehajtanunk, azt hiszem, hogy szereznünk kell egy fémvágót valahonnan.”

Forrásgpblog.com