KezdőlapFormula 1Wolff kontra Binotto: Adható-e sportbüntetés a túlköltekezőknek?

Wolff kontra Binotto: Adható-e sportbüntetés a túlköltekezőknek?

-

Nem igazán értett egyet Toto Wolff és Mattia Binotto a költségvetési korlát esetleges megszegésének büntetéséről.

Nemcsak a versenypályán dúl a csata a csapatok között, hanem azon túl is. Miközben az Aston Martin próbálja elintézni, hogy eltöröljék az idei évre bevezetett aero szabályokat, addig a csillagosok és a Scuderia vezetője egy másik új regula miatt szólalkozott össze.

Ettől az évtől figyelniük kell a csapatoknak arra, hogy mennyit is költenek, ugyanis egy bizonyos keretet nem léphetnek át. A 145 milliós plafonba többet között a marketingköltségek és a fizetések nem tartoznak bele, míg a fejlesztések és az új elemek megálmodásának összegei igen.

Az Ezüst Nyilak vezetője szerint három csapat nem hajlandó viszont sportbüntetéssel is adózni a költségvetés túllépéséért. Wolff elárulta, hogy a Ferrari, a Red Bull és az AlphaTauri a felvetés ellen szavazott:

,,10 csapatból 7-en arra voksoltak, hogy sportbüntetés is járjon a pénzügyi kihágásokért. Ebben a pillanatban viszont csak pénzbüntetés kap az aki szabályt szeg, mivel három alakulat a javaslat ellen szavazott. Pénzbeli büntetést tehát szívesen kapnának, ám sportbelit nem. Ez eléggé érdekes.” -nyilatkozta Wolff.

Binotto állítja, nem volt semmilyen szavazás:

A vörösök svájci-olasz csapatfőnöke viszont nem érti, hogy ellenfele állítása mire is referál, ugyanis nem történt hivatalos szavazás az üggyel kapcsolatban. Binotto ezen felül azt is hozzátette, azért nem született döntés a szankciókról, mivel három csapat azt kérte, hogy legyen világosabb a dolog, mielőtt voksolnának.

,,Biztos vagyok abban, hogy Totót (Wolff) rosszul idézték. Az a szöveg, vagy megfogalmazás, amit az F1 Bizottság elé tártunk nem tartalmazott semmilyen sportszakmai kérdést. Amit az ülésen megvitattunk, – amelynek napi rendi pontjai között nem szerepelt hivatalos szavazás – azok az esetleges szabálysértésekről és procedúrákról szóltak, olyanokról, mint például a tranzakciók lejelentéséhez köthető hibák. Néhány csapat – közöttük a Ferrari is – azt mondta, hogy előbb tisztázni kellene pár dolgot, mielőtt a szabálysértések miatt sportbüntetést is alkalmaznánk. Amint ez megvan, akkor tarthatunk egy e-szavazást az esetleges további szankciókkal kapcsolatban. Ezzel minden csapat egyetértett, ezért nem hinném, hogy az álláspontjaink ellentétesek.” – írt meg Binotto nyilatkozatát a Motorsport-Total.com.

Ugyanakkor a Ferrari vezetője egyet ért azzal a felvetéssel, hogy a súlyos kihágások során már legyenek sportbüntetések. A svájci-olasz szakember ezért reméli, hogy minél előbb tisztázásra kerülnek a kérdéses dolgok, így május végén már szavazhatnak is az üggyel kapcsolatban.

Wolff: Mégis mi a fenéről beszél Binotto?

A Mercedes csapatfőnöke, mikor szembesült ellenfele nyilatkozatával és azzal, hogy szerinte rosszul idézték, felháborodva mondta a következőket:

,,Két szavazás is volt, kettő! Az emberek felemelték a kezüket és úgy voksoltak, ezen felül még egy e-szavazás is történt. Az utóbbin a Ferrari, a Red Bull és az AlphaTauri a sportbüntetés ellen szavazott. Ezek a tények! Nem tudom, hogy mégis a fenéről beszél Binotto! – idézi a Motorsport-Magazin.com Wolffot

Valóban, az említett alakulatok ódzkodnak attól, hogy pontlevonás járjon egy esetleges kihágásért. Ross Brawn korábban már közölte azt is, hogy aki súlyosan megszegi a szabályt, azt ki is zárhatják a bajnokságból. A vita tehát arról folyik, hogy formális hibák esetén is alkalmazható-e a sportbüntetés. Jobban mondva, ha például valakik nem időben adják le a dokumentumokat, akkor lehet-e az illetőket ezzel fenyegetni. Egyelőre ilyen kihágásért csak pénzbüntetés jár.

A Ferrari, a Red Bull és az AlphaTauri az esetleges szürkezónákat kívánja kiszűrni, ezért is kér felvilágosítást. Ugyanis a Bikák esetében okozhat némi problémát az, hogy néhány alkatrészt a testvércsapatuknak szállítanak.