KezdőlapFormula 1Wolff: Lewis nem látta mennyire esett vissza a tempója

Wolff: Lewis nem látta mennyire esett vissza a tempója

-

Toto Wolff elmagyarázta, miért hívták végül mégis ki Lewis Hamiltont.

A Mercedes egy pillanat erejéig eljátszott azzal a gondolattal, hogy kerékcsere nélkül teljesíti a török futamot. Mivel intermediate abroncsokon kezdtek, és „esős” versennyé lett nyilvánítva a délutáni móka, ezt gond nélkül megtehették volna. Azonban a kopott zöld jelzéssel ellátott gumikon a hétszeres világbajnok sok időt veszített, így hét körrel a verseny vége előtt inkább behívták a boxba.

Hamilton sokáig hadakozott a döntés ellen, de végül mégis engedett csapatának. Az új gumik viszont nem tapadtak olyan jól, így ismét megkérdőjelezte a csillagosok döntését. A Mercedes csapatfőnöke a futam után viszont tiszta vizet öntött a pohárba:

,,Ez nagyon érdekes. Az intermediate abroncsok ijesztőnek tűntek, de úgy gondoltuk, hogy talán ki tudjuk húzni velük és így harmadikként a dobogóra állhatunk. Meg fordult az is a fejünkben, hogy slickre váltunk, ha a körülmények adottak lesznek. Azon morfondíroztunk tehát, hogy kiállunk és így Leclerc-rel és Pérezzel harcolunk, vagy kockázatunk egy kicsit, és talán nyerünk vagy harmadikak leszünk. Láttuk viszont, hogy Leclerc és Lewis (Hamilton) is sok időt veszít, így akkor már tudtuk, hogy nem fogunk tudni elmenni a végéig. Jobb lett volna korábban kiállnunk.” – vázolta fel a helyzetüket Wolff.

A 36 éves pilóta ugyanakkor mérgesen vette tudomásul, hogy ma csak az ötödik hely jutott a számára:

,,Mi kiszámoltuk, viszont ő az autóban nem látta mennyire esett vissza a tempója. Azt se látta, hogy Leclerc körideje is gyengébb lett. Ha kint maradt volna, akkor szintén kikapott volna Gaslytól.” – magyarázta Wolff.

Forrásgpblog.com