A Mercedes igazgatója, Dieter Zetsche szerint a Mercedes új elköteleződése a Formula E felé ugyanolyan fontos, mint a Forma-1-es csapatuk. Kínában ott volt a számukra nagyon eredményes hétvégén, amikor újra az első két helyet szerezték meg zsinórban harmadszor, majd így nyilatkozott:

“Beszéltem Toto Wolffal arról, hogy még öt egymás után szerzett bajnoki cím után is mennyire motiváltak. Általában az emberek sokkal kényelmesebbé válnak ilyenkor és nem figyelnek eléggé ilyen helyzetben, de a csapatunknál egyetlen olyan embert sem találni, akiről ezt elmondhatnánk.”

- Hirdetés -

Következő évben a Mercedes ugyanakkor már teljes gyári programként beszáll a Formula E-be is, erről Zetschének ennyi a véleménye:

“A Mercedes hosszútávú stratégiájának a részeként a Forma-1 és a Formula E egyaránt fontos lesz. Nincsenek garanciák arra, hogy a külső körülmények mindig kedvezőek lesznek a vállalatunknak, így ha vannak olyan területek, ahol megmutathatjuk a technológiai fölényünket, akkor ezekben sikereseknek kell lennünk.”

- Hirdetés -