KezdőlapFormula 1Zhou attól félt, bennég az autóban - nem tudja, hogyan élte túl...

Zhou attól félt, bennég az autóban – nem tudja, hogyan élte túl a bukást

-

A Brit Nagydíjon hatalmas balesetet szenvedő, azt sértetlenül megúszó Guanyu Zhou az Osztrák Nagydíj előtt először beszélt részletesen arról, hogy mit élt át Silverstone-ban.

Guanyu Zhou először beszélt részletekbe menően silverstone-i horrorbukásáról. Az Alfa Romeo kínapi pilótája a Brit Nagydíj rajtja után összeakadt George Russell-lel, aminek következtében nagy sebességnél felborult, majd fejjel lefelé a bukótérbe repülve úgy találta el a védőfalat, hogy az autója beesett a korlát és a védőháló közé. Mivel a C42-es az oldalára dőlve állt meg, Zhou feje fölött pedig a korlát volt, a kínai versenyző hosszú percekig nem tudott kiszállni, míg végül a beavatkozók segítették ki a roncsból.

„Amint felborult az autó, az első dolog, amit igyekeztem megtenni, hogy elengedem a kormányt. Az ember soha nem tudhatja, nagyon könnyen eltörheti a kezét egy ilyen balesetben. Miközben az aszfalton csúsztam, tudtam, hogy nagy becsapódás következik, mert az autó nem állt meg” – ecsetelte a média képviselőinek az Osztrák Nagydíj csütörtöki napján.

A silverstone-i aszfalt sem úszta meg sértetlenül

„Igyekeztem olyan pozícióba helyezni magam, hogy a lehető legbiztonságosabb legyen, és csak vártam az utolsó becsapódást. Magamhoz szorítottam a kezemet és viszonylag merevem tartottam, hogy ne verődjön ide-oda az utolsó becsapódásnál” – kezdte a visszatekintést a 23 esztendős pilóta.

Nem meglepő módon az autóban ülve nem tudta pontosan követni, hogy mi történt vele, azt ugyanakkor természetesen észrevettem, hogy nem tud kiszállni, az egyik első gondolata pedig az volt, hogy csak nehogy tűz üssön ki, akárcsak Romain Grosjean 2020-as bahreini bukásánál.

„Miután tulajdonképpen megálltam, nem tudtam, hogy hol vagyok, hiszen fejjel lefelé voltam. Valamilyen folyadék szivárgott, de nem tudtam, hogy a testemből jön, vagy az autóból. Csak próbáltam leállítani a motort, mert az továbbra is járt. Tudtam, hogy ha tűz üt ki, nehéz lesz kijutnom, de miután leállítottam a motort, minden rendben volt.”

„Egy kicsit kicsúsztattam magam, hogy legalább a lábam és a lábfejem kilógjon, és aztán ki tudtak húzni. Nem tudtam, hogy be vagyok szorulva a korlát mögé, azt hittem, a korlát mellett vagyok [a bukótérben]. De valójában a korlát és a kerítés között voltam, amit nem tudom, hogy hogyan éltem túl. Visszatekintve nyilvánvaló, hogy a glória mentett meg.”

Zhou elárulta, hogy miután csupán néhány zúzódással kiengedték a pálya orvosi központjából, még aznap visszanézte a versenyt és a balesetet, de azóta nem látta. Természetesen nem volt jó érzés megnéznie az esést, de hangsúlyozta, sokkal rosszabbul érezné magát, ha ez mondjuk a nyári szünet előtti utolsó versenyen történt volna, és most egy hónapig ezen rágódhatna ahelyett, hogy egy héttel később már újra versenyez.

Ami a balesettel kapcsolatos vizsgálatot illeti, az FIA még nem állt elő a részletekkel, de azt már tudni, hogy Alex Wurz, a GPDA elnöke a bukókeret megerősítését szeretné elérni. Zhou ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az Alfa Romeót is meglepte, mekkora erővel ütődött az aszfalthoz az autó.

„A hét során beszéltem a csapattal. Azt mondták, hogy még tart a vizsgálat, de az első becsapódás sokkal nagyobb volt, mint amit a biztonsági tesztek során teljesíteni kell. Ez valószínűleg azonnal felbukkanó problémát szült. Viszont sokkal inkább kíváncsi vagyok arra, hogy a jövőben változtathatunk-e valamit a védőkorlátokon, hogy a pilóta ne tudjon így közéjük szorulni.”

ForrásThe-Race