KezdőlapFormula 1Zhou-ban ég a bizonyítási vágy, versenyezni szeretne Ausztriában

Zhou-ban ég a bizonyítási vágy, versenyezni szeretne Ausztriában

-

Guanyu Zhou továbbra is hálás az FIA-nak és a Forma-1 vezetőinek, hogy az autók biztonságát évről évre korszerűsítik. Többek között emiatt is úszta meg karcolásokkal a kínai fiatal a Brit Nagydíjon elszenvedett hatalmas balesetét, ahol a halo nélkül akár nagyobb baj is érhette volna őt.

A silverstone-i Forma-1-es verseny idei rajtja rendkívül kaotikusra sikeredett. A középmezőnyben egy látványos dominó effektusnak lehettünk szemtanúi: Pierre Gasly összeért George Russell Mercedesével, akinek emiatt a bal első kereke találkozott Zhou Alfájának bal hátsójával és kész is volt a baj.

A 2022-es év egyetlen újoncának autója ugyanis az ütközés következtében fejreállt, majd egészen a sóderágyig csúszott az aszfalton, majd látványos szaltókat vetve állt meg a kerítésen a gumifalak mögött. A sportbírók Russell és az orvosi autót vezető Dr. Ian Roberts vezényletével azonnal megkezdték a mentést, ami sallangmentesen ment és a kínai pilótának a pályakórházat kellett meglátogatni a balesetét követően, ahonnan gyorsan ki is engedték a kötelező vizsgálatokat követően.

Zhou et követően a közösségi médiában köszönte meg a pozitív üzeneteket és mondott köszönetet a glóriának, aminek nagy valószínűséggel az életét köszönheti.

„Nagyot estem, de szerencsére jól vagyok” – írta Zhou a közösségi média oldalán. „A pályabírok és az orvosi stáb nagyszerűen reagálta le az esetet, nekik külön köszönöm az erőfeszítéseiket. Mindezek mellett az FIA-nak és az F1-nek is köszönettel tartozom, ugyanis ők éjjel nappal azon dolgoznak, hogy autók egyre biztonságosabbak legyenek.”

„Egyértelműen a halo mentette meg az életemet, szóval a munkájuknak megvan az eredménye. Az eset miatt most még nagyobb motivációval várom az osztrák hétvégét. Egészséges vagyok és szeretném újra azt csinálni, amit a legjobban szeretek” – zárta Zhou, akinek a glóriása még a silverstone-i pálya aszfaltján is nyomot hagyott.