KezdőlapFormula 1„Zhou egyetlen gondja az autó megbízhatatlansága”

„Zhou egyetlen gondja az autó megbízhatatlansága”

-

Az Alfa Romeo főmérnöke, Xevi Pujolar szerint az újonc versenyzőjük, Guanyu Zhou ott lesz a pontszerzésért folytatott harcban, ha egyszer sikerül megoldaniuk a folyamatos megbízhatósági gondjait.

A Forma-1 történetének első kínai versenyzője debütáló futamán rögtön pontot szerzett, azóta viszont nem úgy mennek neki a dolgok, ahogyan azt elképzelte. Az idénynyitót követő két futamon éppen lemaradva a pontokról, 11. lett, azóta pedig csak hátrébb végzett, sőt legutóbb ki is esett vízszivárgási problémák miatt.

„Azt hiszem, számára az egyetlen probléma a megbízhatóság” – hangsúlyozta Pujolar. „Oké, a kvalifikáción, nem volt minden sima, a Q1-ben az első körön vesztettünk egy kis időt, majd a második próbálkozás odalett. Határozottan megvolt benne a potenciál a Q2-re, és ezzel ő is tisztában van. Ha megnézzük a verseny elejét, néhány körön keresztül ott harcolt mindenkivel, és szerintem a képességei nagyon jók ilyen téren, és eléggé biztosak vagyunk benne, hogy elég könnyen a pontszerző helyen végezhetett volna, ha nem kellett volna feladnia.”

Csapata tehát bízik Zhou képességeiben, sőt külön kiemelték a 22 éves versenyző előzni tudását: „Gyorsabb volt, mint a körülötte lévők, és minden versenyen megmutatta, hogy amikor harcol valakivel, akkor meg tudja előzni az illetőt. Ő tehát nem olyan, aki 15 körre beragad egy versenyző mögé. Odaér és előz. Szóval ez szerintem kecsegtető a versenyzői tudását illetően, és Barcelonától – ahová fejlesztésekkel érkezünk –, reméljük, hogy mindkét autónk erős pontszerzőnk lesz.”

A másik autóban Bottas már 30 pontnál jár az összetettben, ez is mutatja, hogy az Alfában megvan a lehetőség a folyamatos pontszerző helyek elérésére.

Forrásgpfans.com