KezdőlapFormula 1Zhou lenyűgözte Bottast

Zhou lenyűgözte Bottast

-

Valtteri Bottas újonc csapattársát, Guanyu Zhou-t dicsérte, aki igen erős debütáló évet futott, habár a finntől pontokban jelentősen elmaradt.

Zhou Kína történetének első Forma-1-es versenyzője, de nem csak emiatt volt rajta extrán nagy nyomás, hanem amiatt is, mert sokaktól megkapta, hogy inkább az üzlet miatt van a Forma-1-ben. Talán ki lehet mondani, hogy a kétkedő hangokra rácáfolt, hiszen már rögtön Bahreinben pontot szerzett, de a szezon folyamán is igen kiegyensúlyozott volt.

Habár a megbízhatósági problémák sokszor hátráltatták, Zhou a csapattárs Bottast még így is lenyűgözte.

„Az év elején, amikor még pontokat szereztünk, még sokat tanult” – értékelt az Alfa Romeo finn versenyzője a GPFans-nak nyilatkozva. „Amikor az autó jobb volt, az még a tanulási időszak volt számára, mondjuk úgy. Utána nagyon sokat fejlődött az év során. Gyorsabb lett, a visszajelzései pontosabbak lettek, magabiztosabb lett. Voltak olyan kvalifikációk, amikor előttem volt, szóval gyors. Nem könnyű az első szezonod az F1-ben, azzal a nyomással, hogy bizonyítanod kell, hogy az F1-ben a helyed. Mégis rendkívül jól teljesített.”

Bottas ezenkívül kiemelte, miben volt Zhou igazán jó: „Ami lenyűgöző volt, hogy milyen kevés hibát vétett – szinte egyet sem –, és ez elég különleges egy újonctól. Általában az újonc versenyzőktől elég gyakran látni hibákat, legyenek azok ütközések, hibák az időmérős körökben, vagy buta kontaktok a versenyeken. Ahhoz képest, hogy újonc, elég kiegyensúlyozott volt, és ez azt jelenti, hogy mentálisan elég erős. Hagyott magának egy kis időt, hogy fejlődjön és lépésről lépésre haladjon, és ezt jó volt látni.”

Zhou megválasztotta újonc szezonja legfontosabb pillanatát

Forrásgpfans.com