Álex Palou megnyerte az IndyCar-szezon 13. versenyét Portlandben, ezzel tovább növelve előnyét a bajnokságban. A dobogón végző Felix Rosenqvist és Will Power azonban eléggé kiakadtak azon, hogy a lekörözöttek beleszóltak az első helyek sorsába.
Az épített pályán zajló versenyt Rosenqvist kezdte a pole-ból, az első bokszkiállásokig pedig honfitársa, Marcus Ericsson volt a legközelebbi üldözője. A kerékcserék és tankolások során azonban a harmadik helyről az élre ugrott Palou azáltal, hogy egy körrel későbbre tudta hagyni kiállását, mint az Indy 500 idei győztese.
A második bokszkiállások során hasonló forgatókönyv zajlott le, Palou ismét később hajtott bokszba és ugyanúgy a svéd orra előtt tért vissza a pályára, majd pedig négy másodperc előnnyel meg is nyerte a versenyt. Pedig a második kerékcserék során egy újabb kihívója is akadt: Will Power nála is későbbre hagyta a bokszlátogatást, ám végül túlságosan is későre: kommunikációs zavar miatt egy körrel tovább maradt a pályán, mint kellett volna, így pedig lekörözötteket ért utol, Sting Ray Robb ráadásul még csatába is bonyolódott vele, amivel az ausztrál értékes másodperceket veszített. Enélkül akár Palou ellen is harcba szállhatott volna az Andretti színeiben szerzett első győzelméért, így viszont csak harmadik lett.
Az IndyCarban nem vonatkoznak olyan szigorú szabályok a lekörözöttek helyzetére, mint az európai központú versenysorozatokban: a körhátrányban lévőknek nem kötelességük mielőbb lassítani és elengedni a gyorsabb autót, akivel nincs is pozícióharcban, hanem ellene is minden további nélkül védekezhet.
A verseny után Rosenqvist és Power is a lekörözötteknek indokolatlanul nagy szabadságot adó, elavult szabályok miatt szólalt fel.
„Már ezer éve ezt mondom – kezdte Power. – Nevetséges, hogy még mindig itt van velünk ez a szabály az 1970-es évekből. Azzal érvelnek, hogy mindig is így csináltuk, de ma már kicsit másmilyen a világ. Az őrületbe tud kergetni ez a rengeteg autó.”
„Ha az IndyCar azt mondja, hogy nem nyúlnak a szabályokhoz, hanem inkább megtartják az 1970-eseket, akkor a versenyzőknek kellene kötnie valamilyen gentlemen’s agreementet.”
Rosenqvist a kritikái előtt a Palou előtti kalapemeléssel indított:
„Hogy őszinte legyek, jobban vezetett. Egy kicsit gyorsabb volt és túljárt az eszünkön. Onnantól viszont a lekörözöttekről szólt a versenyt.”
„Olykor három másodpercet nyertem, máskor három másodpercet veszítettem miattuk. Szerintem enélkül sem nyertem volna meg a versenyt, de most már itt az ideje, hogy a sorozat felnőjön és kezdjen valamit a lekörözött autók helyzetével. Mind hülyének nézünk ki emiatt. Amikor keményen dolgozunk, de aztán öt másodpercünk elmegy egy lekörözött mögött, az szerintem nincs rendben. Senki nem akarja ezt látni” – szögezte le a svéd, üzenve ezzel az IndyCar szabályalkotóinak is.
Palou mindenesetre idén 13 futamból már a hatodik győzelmét szerezte, és 110 pontra növelte előnyét a most ötödikként végző Kyle Kirkwood előtt a bajnokságban, amikor még öt verseny van hátra a szezonból.
