Újabb puzzle-darabok kerültek a helyükre a 2027-es, alaposan átrendeződő MotoGP-mezőnyben: a Gresini bejelentette a Moto2-ből fellépő Daniel Holgado valamint a Hondáról váltó Joan Mir érkezését.
A jövő évi ülések sorsa már szinte teljesen elrendeződött, a hivatalos bejelentések azonban a Cseh Nagydíjon aláírt, a sportág jövőjét biztosító „Concorde-egyezmény” megszületése óta egyenként érkeznek, vagyis még bele fog telni némi időbe, mire minden elem véglegesen a helyére kerül.
Így egy ideje már biztosra vehető volt az is, hogy a Gresini jelenlegi két versenyzője egyaránt távozni fog az év végén, Álex Márquez a KTM gyári versenyzője lesz, Fermin Aldeguer pedig alighanem a VR46-nál köt majd ki.
A spanyol Holgado személyében pedig Aldeguer után ismét felkarol egy újoncot a csapat.
Holgado 2021-ben többször is szerepelt beugróként a Moto3-ban, az azt követő idényben pedig már teljes szezont futott. 2023-ban hatból három győzelemmel kezdett, ám utána nem állt a dobogó tetején, így csak ötödik lett az összetettben. Két évvel ezelőtt ugyan csak egyszer diadalmaskodott, de így is másodikként zárt a tabellán, igaz, David Alonso őt is agyonverte.
Tavaly debütálhatott a Moto2-ben, méghozzá a kolumbiai pilóta csapattársaként, és bár utóbbi egy előszezoni sérüléssel kezdte az idényt, a korábbiak tekintetében így is nagy szó, hogy viszonylag simán le tudta őt győzni, ráadásul két versenyt is nyert. Az idei évben már valamivel szorosabb az összevetés, de továbbra is Holgado áll jobban, és a vasárnapi siker is neki jött össze.
A 21 esztendős versenyző számára előny lehet, hogy egy új korszakban mutatkozhat be, ráadásul a Pirellit már ismeri, még ha a MotoGP-ben használt gumik nyilvánvalóan nem is fognak megegyezni a Moto2-es abroncsokkal.
Csapattársa Joan Mir lesz, akinek a Hondától való távozását ugyanezen a napon jelentette be a HRC, majd nem sokkal később őt is megnevezte 2027-es versenyzőjeként a Gresini. A spanyol a 2017-es Moto3-as címe után 2020-ban a Suzukival világbajnok lett a MotoGP-ben is, ám az elmúlt évek finoman szólva sem úgy sikerültek neki, ahogyan szerette volna.
Mir a Suzuki kiszállása után, 2023-ra igazolt a gyári Hondához. Marc Márqueztől jelentősen elmaradt csapaton belül, ráadásul sérülések is hátráltatták, és bár a következő évben legyőzte a honfitársa helyére érkező Luca Marinit, az LCR-nél versenyző Johann Zarcótól kikapott. A tavalyi évre aztán az aranyszárnyasok nagyot léptek előre, és bár a kétszeres világbajnok az idény második felére a gyártó leggyorsabb versenyzőjévé vált, két dobogót is szerzett, de rengeteg bukásának következtében mindkét márkatárssal szemben alulmaradt a táblázaton.
Idén pedig minden szempontból ott folytatta, ahol 2025-ben abbahagyta. Egyfelől a tempója kifejezetten meggyőző volt, másfelől számos versenyen eldobta a motort, így komoly pontoktól esett el. Talán ez is közrejátszhatott a Honda döntésében, miszerint a továbbiakban nem tartanak igényt a szolgálataira.
Az elmúlt hónapokban Mirt előbb a Trackhouse-szal hozták szóba, a Gresini csak ezután merült fel. A 28 éves versenyző még soha nem ült Ducatin a MotoGP-ben, ennek ellenére nem lesz teljesen ismeretlen számára a környezet. Versenymérnöke ugyanis minden bizonnyal Frankie Carchedi lesz, aki 2020-ban világbajnoki címhez segítette őt.
A 2027-es MotoGP-mezőny eddig bejelentett versenyzői:
