Davide Tardozzi sikeresnek könyvelte el az Indonéz Nagydíj hétvégéjét Marc Márquez bajnoki hadjáratának szempontjából. A gyári Ducati csapatmenedzserének nincs kétsége afelől, hogy az Aprilia csapatutasítást fog alkalmazni, de ő maga is ezt tenné a rivális helyében.
Bár Marc Márquez továbbra is hátrányban van Jorge Martínhoz képest a MotoGP tabelláján, alighanem ő volt az, aki kettőjük közül boldogabban hagyhatta el Mandalikát. A kilencszeres világbajnoknak ugyanis korábban pocsék mérlege volt az Indonéz Nagydíjakon, míg ellenfele a legutóbbi két-két sprintjéből és főfutamából egyet-egyet megnyert, és egyszer-egyszer az élről bukott Lombok szigetén.
Ehhez képest kettőjük viszonylatában semmi nem változott a forduló után, hiszen továbbra is 2 pont a különbség köztük, ráadásul Marco Bezzecchi is csak 3 egységgel tudta őket megközelíteni, ami az ő hátrányában vajmi kevés. Nem véletlen, hogy Davide Tardozzi elégedetten értékelte a látottakat, bár megjegyezte, hogy az Aprilia sokkal erősebb volt a Ducatinál.
„Az, hogy két ponttal Martín mögött érkeztünk meg, és két ponttal mögötte távozunk, számunkra siker – nyilatkozta a bolognaiak gyári istállójának csapatmenedzsere. – Az igazi probléma az, hogy az Aprilia egyértelműen fölényben van, különösen itt. Ha Ausztráliában helytállunk, akkor szerintem még mindig elérhető a világbajnoki cím.”
Jelen állás szerint még öt forduló van hátra az idényből, és ahogyan közeledik a vége, egyre inkább felmerül a kérdés, hogy a csapatok, illetve még inkább a gyártók beleszólnak-e a harcba azzal, hogy megkérik valamelyik versenyzőjüket, hogy engedje el a bajnokesélyes márkatársát. Az olasz exversenyzőnek határozott véleménye van ezzel kapcsolatban.
„Nincs kétségem afelől, hogy az Aprilia előbb-utóbb ki fog adni csapatutasításokat, nekem ez helyesnek és logikusnak tűnik, én is megtenném” – fogalmazott Tardozzi. Ezt pedig érdemes elhinni neki, hiszen a 2017-es szezon hajrájában már megtette ezt a lépést: az utolsó két versenyen emlékezetes módon a „Mapping 8” üzenet jelent meg Jorge Lorenzo műszerfalán, ami burkoltan azt jelentette, hogy engedje el a pont Márquezzel harcoló Andrea Doviziosót. Más kérdés, hogy a legutóbbi öt forduló során ezt akkor sem tudták volna megtenni, ha akarják, hiszen mind a sprinteken, mind a főversenyeken a 33 esztendős motoros érte el a legjobb eredményt.
Az Apriliánál viszont gyakoribb a márkán belüli körbeverés, elég csak a mostani alkalomra gondolni, amikor Martín csak harmadik lett a noaleiek teljes tarolását hozó indonéziai futamon. Többen is felvetették, hogy ha a bajnoki címre még némi eséllyel pályázó Bezzecchit nem is, de Fernándezt érdemes lett volna megkérni honfitársa elengedésére, hiszen neki már nincs reális sansza a végső győzelemre. A helyzetet ugyanakkor bonyolítja, hogy a 28 éves pilóta jövőre már nem náluk fog versenyezni, ellentétben mostani csapattársával és a Trackhouse motorosával.


