Sajtóhír szerint a Magyar Nagydíj nem része a 2027-es MotoGP-naptárnak. Már a helyettese is megvan.

Már eddig is pletykáltak róla, hogy a MotoGP versenynaptárába tavaly bekerülő Balaton Park Circuit két év után ki is kerül onnan, és az idei futamot követően 2027-ben már nem versenyez rajta a királykategória és a világbajnokság Moto2-es és Moto3-as mezőnye. Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója aztán a múlt hétvégi Magyar Nagydíj helyszínén kijelentette: a Hungaroring legkorábban 2028-tól tudná átvállalni a versenyrendezést, amennyiben ilyen döntés születik, mivel komoly átalakításokat kellene végezni hozzá a Forma–1-es Magyar Nagydíjnak 1986 óta megszakítás nélkül otthont adó helyszínen.

Hogy erre sor kerül-e, azt még nem lehet tudni, a katalán El Periódico értesülései szerint az ugyanakkor már eldőlt, hogy 2027-ben nem jön hazánkba a világbajnokság (a jövő évi versenynaptár még nem ismert). Ezt látszik erősíteni az a tény is, hogy a MotoGP a mai napon bejelentette: az idei év után a futamát eredetileg elveszítő Aragón mégis marad a versenynaptárban jövőre, miután 12 millió eurós befektetés keretében szerződést kötött a jogtulajdonossal a 2027-es futam megrendezéséhez, amelyet követően a pálya 2028 és 2031 között tartalék helyszíni státuszt kap (ez is utalhat arra, hogy 2028-tól már számolnak a magyar versennyel).

„A MotorLand Aragón közel két évtizede fontos partnere a MotoGP-nek, és kulcsszerepet játszik a bajnokság spanyolországi jelenlétében. A 2027-es hosszabbítás jól mutatja együttműködésünk erejét, valamint azt az értéket, amelyet ez a verseny a régió számára jelent. Nagyon örülünk, hogy tovább dolgozhatunk együtt, és hogy Aragón a következő években is a MotoGP család része marad tartalék helyszínként” – olvashatók Carmelo Ezpeleta, a MotoGP vezérigazgatójának szavai a sorozat hivatalos honlapján.

„Örömmel erősítjük meg, hogy az Aragón Nagydíj jövőre visszatér. A motorok ismét felbőgnek majd az alcañizi versenypályán 2027-ben. A MotorLand emellett 2028 és 2031 között is kapcsolatban marad a MotoGP-vel, mint tartalék helyszín” – tette hozzá Jorge Azcón, Aragón autonóm közösség elnöke.