A többek között Jonathan Rea-vel felálló gyári Honda nyerte a Szuzukai 8 órás versenyt a Jack Millert és Andrea Locatellit felvonultató gyári Yamaha előtt. Kovács Bálint egysége negyedikként zárt, míg Számadó Máté az időmérőn elszenvedett sérülése miatt visszalépett a futamtól.
Vasárnap rendezték a Szuzukai 8 órás versenyt. A szurkolók számára a két legérdekesebb egység a gyári Honda, illetve Yamaha volt: az aranyszárnyasok 30-as számú egységét Jonathan Rea, Somkiat Chantra és Takumi Takahashi vezették, míg a hangvillások 21-es számú motorján Jack Miller, Andrea Locatelli, valamint Katsuyuki Nagasuga ült. Emellett két magyar is elindult: Kovács Bálint szokás szerint a belga színekben induló, de részben magyar Champion-HERT Powered by MRP 38-as számú BMW-jén, míg Számadó Máté a 93-as BMW-n ült a hétvégén.
A pénteki időmérőn a 30-as Honda bizonyult a leggyorsabbnak, míg a 21-es Yamaha ötödikként zárt. Mivel a legjobb tíz számára rendezett szétlövést eső miatt elhalasztották, ez is maradt a rajtsorrend. Ami a magyarokat illeti, Kovácsék a nyolcadik, Számadóék pedig a kilencedik helyen végeztek a Superstock kategóriában, ám utóbbi körülbelül 150 km/h-nál elszenvedett egy highside-ot, és vállsérülése miatt kénytelen volt visszalépni.
A futam magyar idő szerint hajnalban, felszáradó pályán kezdődött. A rajt után ugyan a 30-as Honda elveszítette a vezetést, de körülbelül 25 perc elteltével visszavette azt. Eközben szinte folyamatosan jöttek az esések: a legneccesebb helyzetet Florian Marino hozta össze, aki próbált visszaülni az összetört motorjára, ám ez elsőre nem jött össze neki, így a többieknek kerülgetniük kellett őt.
32 perc elteltével aztán beküldték a biztonsági autót, de közvetlenül előtte a 76-os BMW felment a 30-as Honda mellett, és átvette a vezetést. A 38-as BMW ekkor kategóriáján belül a hatodik pozíciót foglalta el. Egy óra elteltével az eső is újra eleredt, ennek ellenére nem sokkal később újraindították a versenyt.
Miután a 30-as Honda mindenkinél később cserélt versenyzőt az első etap végén, sikerült visszavenni a vezetést, és ezt innentől kezdve legfeljebb a versenyzőcserék alkalmával engedték ki a kezükből. 2:15 perc elteltével ismét pályára gurult a Safety Car, és ekkor már a 21-es Yamaha foglalta el a második pozíciót.
Ami a 38-as BMW-t illeti, Kovácsék 3 óra után még mindig a hatodik pozícióban haladtak, ám a következő órák igencsak jól sikerültek, és 2 órával később már átmenetileg másodikak is voltak. 1:45 perccel a leintés előtt újra eleredt az eső, aminek alighanem örültek, hiszen az edzéseken a többiekhez képest jobban teljesítettek ilyen körülmények között.
Bő 30 perccel a vége előtt beküldték a biztonsági autót, minden bizonnyal az eső és a sötétedés együttes hatása miatt. Kovács ekkor éppen kategóriájának a negyedik helyén állt, és mivel ezután már nem indult újra a verseny, itt is maradt. Mindez azt jelentette, hogy a Champion-HERT megtartotta a vezetést a Superstock tabelláján. A teljes mezőnyt tekintve egyébként tizenhetedik lett a 38-as BMW-t.
Ami az EWC-t illeti, bár egy ponton a Yamahánál reménykedhettek, hogy Locatelli utoléri Takahashit, de ez nem történt meg. Ennek következtében a biztonsági autót beküldésének pillanatában a 30-as Honda vezetett, amely így meg is nyerte a viadalt. A japán versenyző ezzel tovább írja a történelmet, hiszen nyolcadik szuzukai győzelmét szerezte meg, míg Rea 2012 és 2019 után újabb hét év elteltével diadalmaskodott. Hozzá kell tenni, hogy Chantra egyáltalán nem ült motorra a verseny során. Miller és Locatelli a tavalyi év után újabb második helyet könyvelhettek el, míg a harmadik pozíció a 37-es BMW-é lett Michael van der Markkal, Markus Reiterbergerrel és Steven Odendaallal.
