A Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság megsemmisítette Adrián Fernández súlyos büntetését. A Moto3-as Leopard versenyzője 77 pontot kaphat vissza, ám egyelőre nem egyértelmű, hogy az ítélet pontosan milyen következményekkel jár a tabellára nézve.

Emlékezeted módon pont a Magyar Nagydíjon robbant a bomba, miszerint a Moto3-as Adrián Fernández rendkívül súlyos büntetést kap: a Leopard Racing pilótáját kizárták az első hat futamról, miután az ellenőrök megállapították, hogy a csapat két motorblokkot is szabálytalan módon nyitott meg, illetve változtatott rajtuk.

A MotoGP-ben szereplő Raúl Fernández öccse ezzel 77 pontot bukott, és azok után, hogy addig a tabella élmezőnyében volt, hét fordulót követően mindössze 13 egységgel állt. Az azóta eltelt tíz hétvégén ehhez 58-at tett hozzá, de így is csak a tizennegyedik pozíciót foglalja el, a dobogó pedig azóta sem jött össze neki.

A Leopard azóta fellebbezett a döntés ellen, és mivel a FIM sportfelügyelői helybenhagyták az ítéletet, a Nemzetközi Fellebbviteli Bírósághoz fordultak. A luxemburgi istálló megkérdőjelezte a megállapításokat, és hangsúlyozta, semmilyen illegális módosítás nem állt szándékában. Továbbá a csapat képviselői kétségeket fogalmaztak meg azzal kapcsolatban, hogy volt-e elegendő bizonyíték az állítólagos manipuláció időpontjának, illetve a végrehajtó személyének megállapítására, és azt is kiemelték, hogy az ő részükről senki nem vehetett részt az ellenőrzésen.

A Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság pedig mind az első négy, mind az azt követő két versenyre vonatkozó döntést megsemmisítette, de részletes indoklást egyelőre nem adott. Ebből logikusan az következne, hogy Fernández visszakapja a 77 pontját, a többiektől pedig az eredeti eredmények alapján összesen ugyanennyit vonnak le. A közlemény azonban sejtelmesen csak annyit ír, hogy az illetékes sportszervezeteknek meg kell tenniük a szükséges lépéseket, és el kell dönteniük, hogy mi történik a korábban törölt eredményekkel.

Az összetett állására ránézve ez akár érdekes helyzetet is eredményezhetne. Máximo Quiles múlt vasárnap biztosította be bajnoki címét, de a 132 pontos előnye nem sokkal nagyobb, mint az ehhez szükséges 125 pont. Azonban az eredeti eredményeket látva megállapítható, hogy ha a fent vázolt forgatókönyv lép életbe, akkor ő és a második David Almansa is 2 egységet veszít, vagyis a kettőjük közötti differencia megmarad, ahogyan Brian Uriarte és Álvaro Carpe sem kerülnek közelebb.

„Köszönjük minden szurkolónknak, aki kitartóan támogatott minket ebben a nehéz időszakban – olvasható a Leopard közleményében. – Őszinte hálánkat fejezzük ki szakértőink, minden tanúnk és jogi csapatunk felé, akik helyreállították a Leopard Racing csapatának, valamint versenyzőjének, Adrián Fernándeznek a becsületét és méltóságát.”