Joan Mir a Japán és az Indonéz Nagydíjon sem lesz ott. A spanyol versenyző hónapok óta egészségügyi problémával küszködik, és az orvosok egyelőre nem tudták kideríteni az okokat.
Múlt héten némileg váratlanul érkezett a hír, hogy Joan Mir kihagyja az Osztrák Nagydíjat. A közleményben azt írták, hogy eltéréseket állapítottak meg a spanyol versenyző vérértékeiben, ezzel indokolták a visszalépést. Most pedig kiderült, hogy a probléma korántsem rövid távú, így a kétszeres világbajnok a következő két fordulóról is hiányozni fog.
Mir eddigi utolsó versenyzői momentuma a misanói kiesése volt, amely nem bukás vagy technikai hiba miatt történt. A 29 esztendős motoros már akkor sem volt jól, sőt, kiderült, hogy valójában már jó ideje egészségügyi problémákkal küszködik. A tünetek pedig az utóbbi időben súlyosbodtak, ezért többféle módon megvizsgálták.
A folyamatot a MotoGP főorvosaként is dolgozó dr. Ángel Charte felügyelte az általa vezetett barcelonai Dexeus Egyetemi Kórházban. A vizsgálatok azonban egyelőre abból a szempontból eredménytelennek bizonyultak, ezért a veterán szakember további pihenést és rehabilitációs terápiát javasolt, a versenyzést pedig nem tanácsolta.
„Joan Mir már több hónapja különféle tüneteket tapasztal, amelyek az energiaszintjére és a teljesítményére is hatással vannak, és az utóbbi időben fokozódott ezeknek a súlyossága, az okot pedig egyelőre nem sikerült megállapítani – nyilatkozta Charte. – A tünetek tartós jellege és súlyossága miatt Mir a végleges diagnózis felállításénak érdekében számos vizsgálatnak veti alá magát a Dexeus Egyetemi Kórházban. A tünetek miatt az az orvosi tanács, hogy a következő tizenöt napban szigorú pihenést tartson, és különböző kezeléseken vegyen részt. Ennek következtében azt javasoltam neki, hogy ne vegyen részt a Japán és az Indonéz Nagydíjon. Állapotát a csapatom továbbra is szorosan figyelemmel kíséri.”
Hogy Mirt ki helyettesíti Motegiben és Mandalikában, arról egyelőre nem érkezett tájékoztatás. Spielbergben Takaaki Nakagami pótolta, ám ő hazai pályán szabadkártyásként fog indulni. Rajta kívül a Honda másik tesztpilótája, Aleix Espargaró jöhet még szóba, aki idén még egyetlen futamon sem állt rajthoz, ráadásul korábban súlyosan megsérült egy tesztbalesetben.
Mir az első tizennégy forduló során összesen 33 pontot gyűjtött. Ennek egyharmadát a brnói főfutamon szedte össze, ám ezt leszámítva egyetlen nagydíjon sem zárt az első tízben. Igaz, ennek nem mindig a tempója volt az oka, hiszen több alkalommal is jó pozícióból dobta el a motort, illetve Montmelóban másodikként ért célba, csak éppen szabálytalan guminyomás miatt megbüntették. Jelenleg a tizennyolcadik helyen áll a tabellán.

