„Megalázva” érzi magát, pályafutása egyik „legmélyebb pontjára” került és „nem látja a kiutat”. Így összegzett a zsinórban második hétvégéjén pont nélkül záró Francesco Bagnaiai az Aragóniai Nagydíj után. A gyári Ducati olasz versenyzője a sprinten a 11. helyen ért célba, a versenyen pedig elesett, amivel tovább folytatódott a vesszőfutása, pedig a Brnóban aratott sprintgyőzelme után úgy tűnt, meglátta a fényt az alagút végén, de aztán Silverstone-ban ismét visszaesett.
„Mindig, minden helyzetben és minden edzésen mindent beleadok. Úgy érkezem meg a garázsba, hogy a lehető legegyértelműbben próbálom elmondani, mit érzek, mert mindannyian egy olyan megoldást keresünk, amely egyszerűen nem érkezik meg. Amikor pedig van egy ilyen hétvégéd, mint ez vagy mint a silverstone-i, a földön kötsz ki úgy, hogy közben nyomod, de egy másodperccel lassabb köröket mész a leggyorsabbnál. Ez teljesen letaglóz, és mindenekelőtt megalázó” – idézi a 29 esztendős versenyzőt a Motorsport.
Bagnaia kijelentette:
Talán ez pályafutásom egyik legmélyebb pontja, mert jelenleg nem látom a kiutat. A helyzet ugyanolyan, mint az első versenyen volt. Sőt, az utóbbi két futamon szinte még rosszabb lett, úgyhogy nagyon nehéz.
A kétszeres világbajnok továbbra is azzal küzd, hogy nem tapad eléggé a Ducatijának hátulja. „Számomra túl sok a hátsó tapadás hiánya. Mert a valóság az, hogy nulla tapadásom van. Teljesen nulla. Öt kör után olyan motorvezérlésre váltottam, amely kisebb teljesítményt adott le, mert a hátsó gumi öt kör alatt teljesen elfogyott, úgy, hogy nem is nyomtam, nem csináltam semmi különöset. Nagyon nehéz volt így motoroznom. Elvesztettem a motor hátulját, és amikor a hátsó tapadás visszatért, elvesztettem az első kereket.”
Bagnaiai aragóniai bukása:
Pedig az aragóniai tapadás szempontjából az egyik legkedvezőbb pálya, így papíron máshol csak még nehezebb lesz Bagnaia dolga. „Silverstone óta történt valami, mert nincs tapadásom. Teljesen nulla. Nem tudom, mi lesz akkor, amikor olyan pályákra érkezünk, ahol alacsonyabb a tapadás szintje, el sem tudom képzelni – tekintett előre. – Mindent odaadtam a Ducatinak, amit csak tudtam, minden helyzetben. Most nehéz elfogadnom, hogy a helyzet annak ellenére is ilyen lehet, hogy mennyi energiát fektettem bele. Nézem az adatokat, még a régi adatokat is, és azokat a dolgokat, amelyeket a többiek most csinálnak, és amelyeket én már nem tudok ugyanúgy megtenni. Olyan helyzetben vagyok, hogy a mai motorral nem tudok természetes módon motorozni, és amikor megpróbálok többet kihozni belőle, elbukom.”
Persze Bagnaia küszködése nem újkeletű, és nem is az idei szezonban kezdődött, de tavaly legalább Japánban nyert egy versenyt, amit aztán zsinórban öt kiesés követett. Most elmondta, a Motegiben aratott győzelmével akkor „minden egyes kétségemet eloszlattam, és rájöttem, hogy egyszerűen jól kell éreznem magam a motoron, mert akkor továbbra is ott vagyok a játékban, hogy harcoljak a legjobb hárommal.” Arra a kérdésre viszont, hogy az idén képes lehet-e megismételni ezt a domináns teljesítményt Japánban, csak annyit mondott, hogy „nem tudom, de remélem.”