Fabio Di Giannantonio pályacsúccsal bizonyult a leggyorsabbnak a Katari Nagydíj edzésén Marc Márquez és Marco Bezzecchi előtt. Jorge Martín viszonylag magabiztosan jutott be a Q2-be, ami Pedro Acostának nem jött össze.
Magyar idő szerint késő délután rendezték a Katari Nagydíj edzését a MotoGP-ben. Szokás szerint ezen a pályaeseményen dőlt el, hogy melyik tíz versenyzőnek nem kell részt vennie a szombati időmérő első szakaszán. Ezt a tréninget az itteni szokásoknak megfelelően már villanyfényben rendezték: a levegő hőmérséklete 30, az aszfalté pedig 33 fok volt a kezdés pillanatában.
A mezőny nagy része két közepes gumin hagyta el a garázst, de Johann Zarco hátra, míg a Joan Mirt helyettesítő Jake Dixon előre a lágyat tette fel. Az első mért kört ezúttal is Francesco Bagnaia futotta meg, a 29 éves versenyző 1:53.452 másodperccel kezdett. Ezzel a második helyen nyitott, hiszen Zarco 605 ezreddel volt gyorsabb nála.
Ahogyan az lenni szokott, az elején rohamosan javultak az idők: a második kísérletek után Fabio Di Giannantonio 1:52.643-mal állt az élre, 186 ezreddel felülmúlva a kartöréséből lábadozó Jorge Martínt, míg Zarco nem javított. Ezt követően Marco Bezzecchi 1:51.836-tal vette át a vezetést, 626 ezreddel megelőzve Marc Márquezt, és 734-gyel a VR46 motorosát. A gyári Aprilia pilótája aztán 29, majd további 43 ezredet faragott az idején, míg Bagnaia 655 ezredes lemaradással feljött a második helyre.
Bő 20 perc után Ai Ogura a friss lágy hátsóval 722 ezredes hátránnyal feljött a negyedik helyre, majd 238 ezredes lemaradással már második volt, ezt leszámítva viszont sokáig nem változott az élmezőny sorrendje. Féltávhoz közeledve aztán mások is feltették a lágy hátsót, amelyen Bezzecchi 1:51.182-re javította az addigi legjobb időt, míg Di Giannantonio 437 ezreddel maradt el tőle a második pozícióban.
A VR46 versenyzője aztán tovább gyorsult, és 78 ezreddel felülmúlta honfitársát. Márquez szintén javított, de a használt közepeseken csak Bagnaiát tudta felülmúlni, és hátránya még mindig 1,057 másodperc volt. Raúl Fernández ellenben már vadonatúj lágyat használt hátul, és 622 ezredre megközelített Di Giannantoniót, majd 227 ezredre redukálta a különbséget.
Martín néhány másodperc erejéig a hatodik pozícióba ugrott fel, de egyrészt 1,163 másodperc volt a hátránya, másrészt Bagnaia még a használt közepeseken visszaelőzte őt, miközben Márqueznek elszakadt a lánca, aminek következtében vissza kellett evickélnie a bokszba.
A kilencszeres világbajnok aztán már friss első közepes, illetve hátsó lágy abroncson visszatérve szűk 15 perccel a leintés előtt 1:50.925-tel átvette a vezetést, 162 ezreddel megelőzve Bagnaiát. Néhány perccel később aztán Di Giannantonio is javított, és 12 ezreddel felülmúlta Márquezt, de Bezzecchi nála is 219 ezreddel gyorsabb volt. Martín ugyancsak gyorsult, és 406 ezredes hátránnyal feljött az ötödik helyre.
Az utolsó gyorsköröket Bagnaia kezdte meg, és bár a harmadik szektor után még jobban állt Bezzecchinél, de végül 98 ezreddel elmaradt tőle, de persze a második helyre így is feljött. Di Giannantonio ellenben nagyon is átvette a vezetést, sőt, 1:50.406-os ideje körrekordot jelentett. Márquez nem gyorsult, ellenben Enea Bastianinivel és Ogurával, akik Martín elé, illetve mögé jöttek fel.
Márquez a következő körében már javított, de így is 142 ezreddel elmaradt márkatársától. Ezzel kialakult a végeredmény: némi meglepetésre Di Giannantonio volt a leggyorsabb, mögötte Márquez, Bezzecchi, Bagnaia, Fernández, Bastianini, Martín, Zarco, Ogura és Brad Binder lett az első tíz sorrendje. A negatív meglepetést Pedro Acosta jelentette, aki 1,169 másodperces hátránnyal mindössze tizennegyedikként zárt.
A MotoGP loszaíli edzésének végeredménye
| Helyezés | Versenyző | Köridő | Hátrány |
|---|---|---|---|
| 1. | Fabio Di Giannantonio | 1:50.406 | – |
| 2. | Marc Márquez | 1:50.548 | +0,142 |
| 3. | Marco Bezzecchi | 1:50.666 | +0,260 |
| 4. | Francesco Bagnaia | 1:50.792 | +0,386 |
| 5. | Raul Fernández | 1:51.014 | +0,608 |
| 6. | Enea Bastianini | 1:51.024 | +0,618 |
| 7. | Jorge Martín | 1:51.041 | +0,635 |
| 8. | Johann Zarco | 1:51.301 | +0,895 |
| 9. | Ai Ogura | 1:51.318 | +0,912 |
| 10. | Brad Binder | 1:51.409 | +1,003 |
| 11. | Fermín Aldeguer | 1:51.447 | +1,041 |
| 12. | Franco Morbidelli | 1:51.484 | +1,078 |
| 13. | Luca Marini | 1:51.548 | +1,142 |
| 14. | Pedro Acosta | 1:51.575 | +1,169 |
| 15. | Maverick Viñales | 1:51.653 | +1,247 |
| 16. | Iker Lecuona | 1:51.730 | +1,324 |
| 17. | Diogo Moreira | 1:52.192 | +1,786 |
| 18. | Jake Dixon | 1:52.393 | +1,987 |

