Marc Márquez és Marco Bezzecchi csak néhány szót váltottak, amikor a Katari Nagydíj sprintjén történt ütközésük után először találkoztak. A sajtónak mindketten elmondták véleményüket az esetről, amelynek kapcsán Fabio Di Giannantonio odaszólt márkatársának.

Drámai módon ért véget Marco Bezzecchi sprintje Katarban. A gyári Aprilia pilótája a 4. kör elején bement a kissé szélesen forduló Marc Márquez mellé, aki azonban nem vette észre őt, és összeértek. Az ütközésből az olasz motoros jött ki rosszabbul, aki elesett, így ahelyett, hogy győzelemre váltotta volna a mindenki másénál jobb tempóját, nullázott.

Mindeközben a sportfelügyelők büntetés nélkül hagyták az esetet, így a kilencszeres világbajnoknak a futam második felében már nem forgott veszélyben a győzelme. A két érintett nem sokkal a leintés után találkozott, de semmilyen feszültség nem alakult ki közöttük: miután köszöntek egymásnak, Márquez megkérdezte Bezzecchitől, hogy rendben van-e, mire ő igennel felelt.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

MotoGP™ (@motogp) által megosztott bejegyzés

Persze a sajtóval már mindketten bőbeszédűbbek voltak. „Semmit nem tudok mondani, amit ne láttatok volna a tévében. Az ívemen maradtam, belül, és egy másodperccel később már a földön voltam – nyilatkozta Bezzecchi, aki Márquezt és a sportfelügyelőket sem akarta kritizálni. – Előfordul az ilyesmi. Nincs értelme dühösnek lenni, ez csak energiapazarlás, mert ez nem rajtam múlik. Igyekszem a holnapi versenyre koncentrálni.”

Ami a másik felet illeti, Márquez és a közvetlenül mögötte záró Di Giannantonio között érdekes párbeszéd zajlott le az esettel kapcsolatban. A VR46 versenyzője ugyanis közölte márkatársával, hogy oda kell figyelnie, mielőtt úgy zárja le az ívet, ahogyan azt Bezzecchivel szemben tette, hiszen utóbbi ott volt belül. A gyári Ducati versenyzője azzal védekezett, hogy semmit nem csinált másképpen a többi köréhez képest, és az újságíróknak is ezzel érvelt.

MotoGP™🏁@MotoGP

👀 @FabioDiggia49's advice for @marcmarquez93

"You must look before you close the line like that, he was inside" #QatarGP 🇶🇦

▶

„Nagyon meglepődtem, hogy Bezzecchi ott volt mellettem, mert semmi szokatlant nem csináltam, csak a saját ívemet követtem – fogalmazott a címvédő. – Fékeztem, kicsit szélesre mentem, majd visszajöttem. A manőver közben kinyílt a légzsákom, és majdnem elestem, négy-öt kanyart kellett megtennem kinyílt légzsákkal. Az incidens után próbáltam megnyugodni, de aztán megláttam [Jorge] Martínt, és erre nem számítottam. Abban a pillanatban a védekezésre összpontosítottam, mert előtte kellett célba érnem.”

Valóban, a gyári Aprilia másik pilótája egy pillanatra még át is vette a vezetést, de végül visszaesett a harmadik helyre Márquez és Di Giannantonio mögé. Mindez azt jelenti, hogy a bajnoki éllovas vasárnap akár be is biztosíthatja újabb végső győzelmét, amennyiben nyer, honfitársa pedig nem szerez pontot. Szerinte azonban ez nem fog megtörténni, mivel „Marcónak extra sebessége volt, amit holnap meg is fog mutatni a futamon”.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

MotoGP™ (@motogp) által megosztott bejegyzés

„Martín ott lesz vasárnap – jelentette ki. – Hasonló a tempója, mint az enyém, Bezzecchi az, akinek jobb. Nem hiszem, hogy elérkezett volna a bajnoki cím megszerzésének ideje. Alig várom, és én vagyok az első, aki minél hamarabb be akarja biztosítani, ám ez a mai tizenkét pont bizonyos értelemben ajándék volt.”