Rossi Moor a FIM MotoJunior World Championship hétvégéjén, a Circuit de Barcelona-Catalunya pályán áll rajthoz a május 22-24-i hétvégén.
A szezonnyitó fontos szakmai kihívás lesz a magyar-amerikai versenyző számára. A barcelonai pálya gyors, technikás és fizikailag is komoly feladatot jelent, ahol a motor beállítása, a pálya tapadási viszonyai, az időjárás és a versenytempó egyaránt meghatározó szerepet kapnak.
Rossi körideje a hivatalos jerezi teszteken pozitív érzéseket keltett a csapatban, de a teszteredményeket mindig kiindulási alapként kell kezelni, nem végállomásként. Minden pálya más, minden körülmény más, és a versenyhétvége mindig új feladatokat ad a pilótának és a technikai stábnak.
A barcelonai program pénteken két szabadedzéssel kezdődik, majd szombaton az edzés és az
időmérők következnek. Vasárnap a Moto2-es mezőny két futamon áll rajthoz, ahol 15 kört kell teljesíteni.
Rossi számára az idei szezon egyik fontos újdonsága, hogy olyan képzett technikai háttérrel
dolgozik együtt, amely már a szezon elejétől közösen készíti vele a motort és a versenyhétvégék
szakmai programját. A cél egy versenyképes alap kialakítása, folyamatos fejlődéssel és nyugodt,
professzionális munkával.
Rossi Attila Moor: „Jerez pozitív teszt volt számunkra, de Barcelona egy teljesen új hétvége és egy teljesen új feladat. A Moto2-ben minden pálya más, ezért péntektől kezdve lépésről lépésre kell dolgoznunk. A technikai csapattal azon dolgozunk, hogy minél versenyképesebb motort készítsünk elő. Én, mint mindig, száztíz százalékot fogok adni, aztán meglátjuk, ez milyen eredményre lesz elég a hétvége végén.”
Rossi motiváltan, koncentráltan és versenyzésre készen érkezik Barcelonába.
A hétvégi menetrend
Péntek
11:15: első szabadedzés
15:55: második szabadedzés
Szombat
10:45: edzés
14:10: Q1
16:15: Q2
Vasárnap
12:00: első futam
15:00: második futam
Élőben itt követhetők a versenyek.

