Varga Tibor súlyos balesetet szenvedett a MotoJunior valenciai hétvégéjén, miután a beszámolók szerint a mögötte lévő versenyző nem tudta elkerülni az ütközést. Bordatörés mellett légmell is kialakult nála, de stabilizálták az állapotát.
Ezen a hétvégén rendezik a MotoJunior valenciai fordulóját, amelyen Varga Tibor is szerepelt. A 19 éves motoros számára azonban szombaton súlyos balesettel zárult a hétvége, miután a beszámolók szerint a mögötte érkező ellenfele már nem tudta kikerülni. A magyar pilótát előbb az orvosi központba, majd a város egyik kórházába szállították.
Az ottani vizsgálatok megerősítették, hogy hat bordája is eltört, ráadásul a tüdeje is megzúzódott, emellett légmell alakult ki nála. A versenyző Facebook-oldalának tájékoztatása alapján „a mellkasüregből a felgyülemlett levegőt eltávolították, ezzel sikerült stabilizálni az állapotát”. Jelenleg önállóan lélegzik, és oxigént kap. Az orvosok úgy döntöttek, hogy két-három napig bent tartják megfigyelésre.
A Racingline.hu szerkesztősége jobbulást és mihamarabbi felépülést kíván Varga Tibornak.
