Sajnos nem múlt el nyomtalanul a Moto3-asok Magyar Nagydíj hajrájában történt balesete, ugyanis David Muñoz medencecsonttörést szenvedett és azóta már meg is műtötték. Az előtte motorozó Álvaro Carpe csak egy kisebb kontaktot érzett, és csak később, a visszajátszások alapján tudta rekonstruálni az eseményeket. A KTM fiatal spanyolja reméli, hogy versenytársa mihamarabb vissza fog térni.
Komoly balesettel zárult a Moto3-as Magyar Nagydíj. Az utolsó körben öt versenyző is a dobogó legalsó fokáért harcolt, ám ennek a csatának súlyos vége lett: a 12-es kanyarból kifelé menet David Muñoz motorjának első kereke hozzáért Álvaro Carpe gépének hátsó kerekéhez, aminek következtében előbbi pilóta a földre került, majd Brian Uriarte és Valentín Perrone is eltalálta Muñozt.
A kiskategória versenye természetesen piros zászlóval ért véget, és végül a 19. kör eredményének alapján állapították meg a végeredményt. Ez akkor még sokadrangú volt, hiszen mindössze annyit tudhattunk Muñozról, hogy eszméleténél van, és kórházba szállították további kivizsgálásokra. A pontos diagnózisról pedig néhány órával később az Intact számolt be a közösségi médiában: Muñoz medencecsonttörést szenvedett. A rövid közlemény azt is rögzíti, hogy a spanyol pilótát Budapestre szállították, ahol a poszt élesítésekor még műtötték.
A versenyt követően az első három helyezett, köztük Carpe is a sajtó munkatársainak rendelkezésére állt, és megtartotta az ekkor esedékes sajtóbeszélgetését. A fiatal spanyolt arról faggattuk, mit tapasztalt a balesetből.
„Csak egy kisebb kontaktot éreztem a kanyarkijáraton, de magából az incidensből semmit sem – felelte a Racingline.hu kérdésére. – Azt sem realizáltam, hogy egyáltalán baleset volt, ugyanis az utolsó szektorban is zártam az ívet, mivel azt hittem, hogy mögöttem vannak, és megpróbálnak megelőzni. Majd megláttam a piros zászlót, és végül nem ünnepeltem, mert semmit sem tudtam. Tiszteletből tettem mindezt, a dobogón pedig arról érdeklődtem, hogy mindenki jól van-e.”
Ugyan éppen akkor nem, de később már jobban átlátta a helyzetet, ugyanis a befutó és a vasárnapi sajtóbeszélgetése között meg tudta nézni a visszajátszásokat. „Komoly baleset volt – szögezte le a Magyar Nagydíj 3. helyezettje. – Nem tudom, hogy van Muñoz, de remélem, hogy minden rendben van. Ha mégsem, akkor gyógyuljon meg, mert ez tényleg egy csúnya bukás volt. Remélem, hogy semmi komoly nincsen vele, és hogy gyorsan vissza fog térni. Tavaly eltörte a lábát, és most is ott van az elejében, harcol velünk, és nagyon gyors. Biztos vagyok benne, hogy vissza fog térni.”
