KezdőlapFormula SportA Mercedes juniorja már télen versenyez

A Mercedes juniorja már télen versenyez

-

A Mercedes egyik juniorja, Paul Aron hamar versenyautóba ül a 2022-es szezonban, a Prema támogatásával.

Az észt versenyző 2019-ben csatlakozott a Mercedes juniorcsapatához. 2020-ban az olasz F4-ben versenyzett, ahol harmadik lett, csakúgy mint 2021-ben a Formula Regional European Championshipben.

Idén pedig az Abu Dhabi Racing Team színeiben kezdi meg az évadot a Formula Regional Asian Championshipben. Az ázsiai széria két hónapot ölel fel, Abu Dhabiban veszi kezdetét, illetve ott is ér majd véget február végén, három köztes Dubai-ban rendezendő hétvégével.

„Nagy örömmel jelentem be, hogy csatlakozom az Abu Dhabi Racinghez és a Premához a 2022-es Formula Regional Asian Championship szezonjában” – nyilatkozta Aron a bejelentésről. „A Prema olyan lett számomra, mint egy család, és imádok velük dolgozni. Nagyon keményen dolgoztunk tavaly, és izgatottan várom, hogy megmutassam a pályán, ami bennem van. Van néhány befejezetlen ügyünk, amivel foglalkoznunk kell.”

Aronnak azonban lesz jó néhány komoly ellenfele is a Ferrari akadémiájáról. Ott lesz a rajtrácson Arthur Leclerc, Dino Beganovic és az olasz F4-es bajnok, Ollie Bearman is.

A szériát tavaly nem más nyerte, mint Guanyu Zhou, aki az idei szezont már az Alfa Romeo színeiben kezdi. Egyébként a kínai is az Abu Dhabi Racingnél versenyzett.