Nikita Bedrin két futammal a szezon vége előtt bebiztosította a brit F3 (hivatalos nevén GB3) 2026-os szezonjának bajnoki címét, míg a második helyért zajló csatában Lucas Fluxá gurított nagyot és megelőzte Deagen Fairlcough-t. Molnár Martin hátránya nőtt a negyedik helyen.

Bedrin a pole pozícióból indult de a hatalmasat rajtoló Rowan Campbell-Pillinggel szemben elvesztette a vezetést, majd Ary Bansal a második kanyarban kiütötte Leon Wilsont, ami miatt pályára küldték a biztonsági autót. Hátrébb Lucas Fluxá a hetedikről a harmadik helyre katapultált, míg Fairclough a hatodikról a kilencedikre esett vissza. Martin a 12. helyről szintén rontott, de még az első körben visszavette az elbukott pozíciókat, így a safety car megjelenésekor ismét 12. volt.

A biztonsági autó az ötödik kör előtt hagyta el a pályát, Campbell-Pilling pedig jól kapta el az újraindítást és megőrizte a vezetés, Bedrin azonban tapadt rá és a következő körben a célegyenes végén már támadási pozícióba került, de ekkor még nem bújt ki a szélárnyékből. A 10. körben azonban már igen, és remek manőverrel körbeautózta a belső ívet védő riválisát, majd a negyedik kanyar előtt még védekeznie kellett, de miután sikeresen megtartotta az első helyet, a győzelmét többé nem fenyegette veszély. 

Hátrébb nem igazán voltak komoly csaták – az újonc Theo Palmer azért kitette a pályáról Rodrigo Gonzalezt –, így DRS-vonat alakult ki, ami Martin dolgát is nehezítette, hiszen hiába haladt folyamatosan egy másodpercen belül a 11. helyezett Dante Vincihez képest, előzni nem tudott.

Bedrin végül kicsit kevesebb mint egy másodperces előnnyel nyert Campbell-Pilling előtt és behúzta a bajnoki címet, míg harmadikként Fluxá zárt, amivel feljött a tabella második helyére. Mögötte a nyolcadik helyről rajtoló Flynn Jackes végzett, majd következett a második rajtkockából rajoló újonc Lewis Wherrell. Őt Kyuho Lee; a szintén újonc Thomas Ingram Hill; majd Abbi Pulling követte. Fairclough végül kilencedik lett úgy, hogy a pályahatárok sorozatos megsértése miatt 5 másodperces büntetést kapott, ami a hetedik helyébe került.

A futam előtt az összetett második helyén álló Hitech-pilóta ezzel visszaesett a harmadik helyre, 11 ponttal Fluxá mögé, míg Martin hátránya a negyedik helyen 19 pont a spanyollal, és 8 pont Fairclough-val szemben.

A második futamot – amelyet Martin a 4. helyről kezd – vasárnap 11:10-kor rendezik.

Az első barcelonai futam végeredménye:

Hely. Versenyző Csapat Idő / hátrány
1. Nikita Bedrin VRD Racing 15 kör
2. Rowan Campbell-Pilling Xcel Motorsport +0,975
3. Lucas Fluxa Xcel Motorsport +1,427
4. Flynn Jackes Elite Motorsport +6,239
5. Lewis Wherrell JHR Developments +7,375
6. Kyuho Lee Elite Motorsport +8,030
7. Thomas Ingram Hill JHR Developments +12,255
8. Abbi Pulling Rodin Motorsport +12,662
9. Deagen Fairclough Hitech +14,140
10. Fred Green Elite Motorsport +17,554
11. Dante Vinci Hillspeed +18,508
12. Molnár Martin Rodin Motorsport +18,901
13. Patricio Gonzalez VRD Racing +21,671
14. Theo Palmer Hitech +22,098
15. Ary Bansal TJ Speed Motorsports +22,543
16. Rodrigo Gonzalez VRD Racing +22,991
17. Jason Pribyl Nitrous Competitions ADM Racing +24,213
18. Maxim Rehm Rodin Motorsport +25,468
19. Yuhao Fu Hitech +25,872
20. Matan Achituv Arden Motorsport +28,207
21. Ricardo Baptista Xcel Motorsport +36,556
– Peter Bouzinelos Hillspeed Kiesett (14 kör)
– Aurelia Nobels Hillspeed Kiesett (7 kör)
– Leon Wilson Arden Motorsport Kiesett (1 kör)
– Arjen Kraeling TJ Speed Motorsports Nem indult